2022. szeptember 25., vasárnap
Isten közbelépése
„Ezt mondjad Roboámnak, a Salamon fiának, a Júda királyának, és az egész Júda és Benjámin házának, és a többi népnek, mondván: Azt mondja az Úr: Fel ne menjetek, és ne hadakozzatok a ti atyátokfiai ellen, az Izráel ellen; térjetek meg ki-ki a maga házába, mert én tőlem lett e dolog. És ők engedének az Úr beszédének, és visszatérvén, elmenének az Úr beszéde szerint.” (1Királyok 12,23–24)
Miután már két éve éltem albérletben, eldöntöttem, hogy itt az ideje saját lakást vásárolni. Imában Isten elé hoztam a kérdést, és fél éjszakát böjtöltem és imádkoztam. Néhány nap múlva észrevettem egy ingatlaniroda hirdetését az irodámba vezető folyosó reklámtábláján. Felhívtam telefonon az ügynököt, megkérdeztem, mi a lakásvásárlás folyamata, és úgy döntöttem, hogy belevágok. Kiküldtek hozzám egy ingatlan ügynököt. Hetente néztük a megjelenő hirdetéseket. Egyik este, miközben épp egy lakást néztünk meg, éreztem, hogy ez lesz az igazi. Érzésemet megosztottam az ügynökömmel. Biztatott, hogy vegyek számításba más ajánlatokat is. Hetekkel később meglátogattunk egy másik ingatlant, és szintén nagyon tetszett, de csak második választási lehetőségként vettem figyelembe. Az ügynök szerint egyértelmű oka volt annak, amiért az első számú kedvencem elérhetetlenné vált. Ezért megbeszéltünk egy időpontot ezzel a másodikkal, bár a tulajdonosnak előtte még el kellett végeznie bizonyos javítási munkálatokat. Két nappal a határidő előtt az ügynök felhívott, és elmondta, hogy a tulajdonos visszalépett. Az Úrhoz fordultam a kérdés megoldásáért. Ima után békesség érzése töltött el, és hittem, hogy Isten adta ezt (lásd: 1Királyok 12,23–24). Ez idő alatt az ügynököm elutazott, hogy gondozza beteg édesanyját egy másik államban. Miközben visszatérésére vártam, felhívott. Elmondta, hogy a ház, amely először megtetszett, újra elérhető, és megegyeztünk, hogy elkezdjük az intézkedéseket. Ajánlatot tettünk, és kitűztük a határidőt. A ház, amelyet Isten választott nekem, immár az én tulajdonom. Amint visszagondolok ezekre a viszontagságokra, áldom és dicsőítem az Úr nevét, hogy ideiglenesen félerállította az ügynökömet, és megengedte az első csalódást, majd végül megadta azt a házat, amelyet valóban Ő választott számomra. Mindez Istentől volt!
Claudine Houston