myBible logó myBible
Fiókom

2022. szeptember 24., szombat

Tanítás egy mókustól

„Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.” (2Timóteus 4,8)

Sokszor fi gyelmen kívül hagyjuk az ősi bölcsesség jelenkori időszerűségét. Amint néztem, ahogy egy fekete mókus megpróbál felmászni a madáretetőhöz, eszembe jutott egy régi, bölcs mondás: „Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.” A mókus biztosan emlékezett rá, hogy egyszer sikerült felkapaszkodnia, és végigmennie az etető szélén. Most azonban nem tudta kitalálni, hogyan ugorjon be, mióta George egy fém gyűrűt szerelt a pózna köré, hogy elvegye a kedvét a mászástól. A mókus ennek ellenére továbbra is folyton felmászott, ameddig csak bírt, és a gyűrű nem állította meg. Ilyenkor visszaugrott a földre, hátsó lábaira ült, és nézte a madáretetőt. Kicsit később újra próbálkozott, de ugyanúgy járt. Egy esős nap valósággal csúszott lefelé a vizes póznán, de nem adta fel. Tudja, hogy van étel elérhető távolságban, bár egyelőre még nem tudja, hogyan kaparintsa meg. Azt hiszem, gyakran én is olyan vagyok, mint ez a mókus. Kigondolom, hogy egy dolgot hogyan kellene megoldani, és senki nem tud kimozdítani ebből. Hiába próbálnak jobb ötleteket adni, én akkor is a saját belátásom szerint teszek. Nagyon nagy dolognak kell történnie, hogy meggondoljam magam, és más megközelítést is számításba vegyek. És akkor, egy nap megvilágosodok, és arra gondolok, hogy vajon miért nem jutott ez korábban eszembe. Pedig csak annyit kellett volna tennem, hogy elengedjem a saját ötletemet, és engedjem, hogy Isten rávezessen a helyes megoldásra. A gondom ekkor egészen lényegtelennek tűnik. A megoldás végig ott volt előttem. Csak meg kellett engednem, hogy Isten megmutassa az utat. Pál azt mondta, hogy nem adja fel, ameddig el nem éri örök jutalmát. Nem támaszkodik saját bölcsességére, hanem Isten vezetését veszi irányelvéül. „Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró.” Ha szeretnénk a koronát, nekünk is keresnünk kell Isten útját, és nem a saját bölcsességünket.

Patricia Cove 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.