Nem veszteség

„Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban. De én örvendezni fogok az Úrban, és vígadok az én szabadító Istenemben.” (Habakuk 3,17–18)

Ha nem tudsz visszaemlékezni egyetlen veszteségre sem az életedben, csak várd, hogy teljen az idő, és nézz körül a világban. A kapcsolatok elvesztése megcsalás, elhidegülés vagy halál által, nagyon gyakori dolog. Az anyagi javak elvesztése is egyre gyakoribb a természeti csapásoknak köszönhetően. Más veszteségek emberi mulasztások vagy egyszerűen a tétlenség következményei, beleértve a fejlett társadalom velejáróit, mint például a műszaki hibás repülőgépek vagy az ipari szennyezés. A fi gyelmes bibliaolvasók látják Jézus Máté 24,6–8-ban olvasható szavainak teljesedését, és bátorítást nyernek az ígéretből: „Nézzetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.” (Lukács 21,28) Amikor személyes veszteségek érnek új mederbe terelve életünket, megpróbálunk értelmet adni új tapasztalatunknak. A veszteségek sokszor gyors egymásutánban követik egymást, mint Jób esetében. Ilyen veszteségsorozatot éltem át 2012–2017 között, amikor öt közeli családtagomat és egy barátomat veszítettem el, ugyanakkor a munkahelyem is megszűnt. Ehhez társult a szakmai hanyatlás, a gazdasági bizonytalanság, egészségügyi gondok és szívfájdalmak. Az események között csak rövid fellélegzési pillanatok voltak, alig tudtam túllépni egy veszteségen, máris bekövetkezett egy másik. Viszszatekintve tudom, hogy Jézus tartott meg, mert ezen események egyenként is elegendőek lettek volna, hogy megtörjék hitemet, Isten igéjébe vetett bizalmamat és engedelmességemet. Róma 8,28-ra gondoltam. Isten az én javamra és az Ő dicsőségére engedte meg életemben ezeket a próbákat. Mindez arra késztetett, hogy megváltoztassam értékrendemet, a családommal és barátaimmal való kapcsolataimat és a függetlenségről alkotott elképzelésemet. Lelki növekedésem és fejlődésem folyamatában a következő szöveg bátorított: „Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.” (1Thesszalonika 5,18) Ez az utasítás vagy parancs biztosíték arra nézve, hogy amik látszólag ellenünk vannak, valójában azok is a javunkat szolgálják. Isten nem kéri, hogy olyan dolgokért adjunk hálát, amelyek ártottak nekünk.*

Judith Warren Hawkins

* lásd: Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 255. o.