2022. szeptember 19., hétfő
Nem véletlen
„Mert kedveli az Úr az ő népét, a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg.” (Zsoltár 149,4)
2012-ben a férjemmel együtt meghívtak egy barátunk meglepetés születésnapi bulijára. Nem ismertük a házigazdát, és ő sem ismert minket. Nyolc évvel később megkértek, hogy prédikáljak felekezetünk Tíz nap ima kezdeményezésének zárószombatján. Az egyik téma, amiről beszéltem, az „Ígéretek” volt. A programot zene, tapasztalatok és ima tették még áldásosabbá. A közösséget felkértük, hogy különböző ígéretek mellé jegyezzenek fel megfelelő bibliaszövegeket. Ezt a listát aztán elcserélték egy számukra ismeretlen taggal. Lejöttem a szószékről, és az én eredeti kézírásos listámat átadtam az egyik vendégnek. Megkértem, hogy várjon meg az istentisztelet végén, hogy a majd átadhassa nekem az övét. A prédikáció után mindenkit köszöntöttem a kijáratnál, és észrevettem, hogy akinek odaadtam a listát, nem volt a sorban. Tulajdonképpen sehol nem találtam. Elmondtam csalódottságomat a Női Szolgálatok Osztálya vezetőjének, aki felkért az aznapi alkalom megtartására. „Tudod, hogy kinek adtad át a listádat?” – kérdezte. Amikor azt mondtam, hogy nem tudom, így válaszolt: „A vendéged azt üzente, hogy nem tudott megvárni, mert a férjének fontos dolga volt.” Nagyon lehangolt voltam. „Ő az én barátom. Emlékszel a meglepetés partimra? Ő volt a házigazda. Azt mondta, később felhív” – folytatta. Ettől már sokkal jobban éreztem magam. Másnap reggel csengett a telefonom. Egy nő volt, bemutatkozott, majd elmagyarázta, hogyan dolgozott Isten az életében. „Tegnap, az istentiszteleten akaratlanul elkerülte a figyelmemet a diakónus, aki a tollakat és a papírokat osztogatta, ezért nekem nem volt saját listám. Szörnyen éreztem magam. Így nagy szükségem volt azokra az ígéretekre, amelyeket tőled kaptam.” A következő héten újra felhívott, és elmondta, hogy az ígéreteim másolatait elküldte a barátnőinek, akik bevallották, hogy nagy áldást jelentett számukra, és ők is lemásolták és továbbították barátaiknak, családjuknak. Bemutattam neki egy honlapot, ahonnan ő és a barátnői korlátlanul hozzáférhetnek Isten ígéreteihez. Micsoda életeket megváltoztató tapasztalat! Ma is a harcmezőn vagyunk. Most már ő az imapartnerem, és igazán istenfélő támasz. A mi Istenünk mindentudó.
Pauline A. Dwyer-Kerr