A hiányzó pénztárca

„Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja?” (Lukács 15,8)

Őszintén nem emlékeztem, hova tettem a pénztárcámat azon a stresszes délutánon, amikor a Tennessee állambeli Clevelandben elindultunk az étteremből. Éppen egy másik államba utaztunk, hogy elintézzük néhai vejünk ingatlanjainak ügyét. Csak annyira emlékszem, hogy miközben a férjem a következő célállomás felé vezetett, egyszer csak észrevettem, hogy hiányzik a pénztárcám, minden hitelkártyámmal, más bankkártyákkal és az iPhone-ommal együtt. Amikor szóltam a férjemnek, a telefonjára pillantott. A FindMyFriends (Találd meg a barátaimat) alkalmazás villogott. Kapcsolatot teremtett az én telefonommal, mutatva, hol található. Az autóval követtük a telefon képernyőjén megjelenő térképen mozgó pontot. Mondanom sem kell, mindketten forrón imádkoztunk. Amikor a pont megállt, egy „Belépni tilos” jelzéssel ellátott épület előtt találtuk magunkat. A kapu zárva volt. Ez volt a város szemétgyűjtő telepe. Hívtuk a rendőrséget. Segítséget kértünk, és kitöltöttünk egy kérvényt. Egy kedves rendőr válaszolt a hívásra, bement a férjemmel, hogy az ő telefonja segítségével lokalizálják az enyémet. Egy esőáztatta szemétkupacban kezdett kotorászni Lawson tiszt a cipőjével, amely e miatt alaposan megrongálódott. Miután nem járt sikerrel, a férjemmel úgy döntöttünk, hogy feladjuk. Végtére is a telefon helyettesíthető eszköz. Nemsokára azonban megtudtuk, hogy a pénztárcám megkerült. Egy városi utcaseprő, Roy Stinnett találta meg az utcaseprő gép seprűin, amikor megmosta őket. A szerkezet alsó részére volt felakadva, és csodával határos módon, nem nyílt ki. Amikor a közterület fenntartó visszaadta nekem, úgy nézett ki, mintha egy forgószél tépázta volna meg, de a teljes tartalma megvolt, semmi sem hiányzott, kivéve a telefont. Másnap reggel Roy, ugyanaz a munkás, aki megtalálta a pénztárcámat, viasszatért a szemétgyűjtőhöz egy lapáttal és azzal a komoly elhatározással, hogy megkeresi a telefonomat, melyet egy munkatársa segítségével meg is tett. A lányomnak sikerült is visszaszereznie, és bár a képernyője összetört, még működött. A második válasz imánkra. Amikor hálásan visszagondolok, hogyan válaszolt Isten imánkra ezeknek a közterület fenntartó munkásoknak a napi munkájukban tanúsított becsületessége, együttérzése és önzetlensége által, eltűnődöm: Vajon mi is ilyen lelkiismeretesen töltjük be azokat a feladatokat, amelyeket Isten naponta ránk bízott? Végül is, mi nem egy elveszett pénztárcát vagy telefont, hanem elveszett lelkeket keresünk.

Jeannine Fuller