myBible logó myBible
Fiókom

2022. szeptember 15., csütörtök

Megígért jólét

„Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek.” (3János 2)

Soha nem Isten terve volt a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, az öregedés vagy a halál számunkra. A bűn megjelenése ellenére azonban Isten gondosan vigyáz ránk, és mindent a kezében tart. Körülbelül három évvel ezelőtt romlani kezdett az egészségi állapotom. A különféle kivizsgálások sem adtak pontos eredményt, de tüneteim egyre romlottak. Egy éjjel, szomorú szívem mélyéből kiáltottam Istenhez. Imám rövid volt: „Istenem! Segíts” Röviddel ezután a háromszavas ima után mély álomba merültem, és csodálatos álmot láttam. Isten jelent meg előttem egy nagyon magas ember képében. A legkellemesebb arca és személyisége volt, akivel valaha találkoztam. Megfogta a kezem és meghívott, hogy mondjam el, miért aggódok annyira. Mindent elmondtam, és ő nagyon fi gyelmesen, türelmesen, kedvesen, együttérzően, megértően és szeretettel hallgatta hosszú, szomorú történetemet. Továbbra is a kezem fogva, ezt mondta: „Jackie, minden rendben lesz.” Békességet éreztem, és az álomnak vége szakadt. Nagyon vegyes érzésekkel ébredtem fel. Boldog voltam a biztosítékért, hogy minden rendbe jön, de hiányoltam az álmomban Istennel töltött időt. Szerettem volna visszatérni oda, és örökre vele maradni. Egy héttel később csodálatos módon úgy alakultak a dolgok, hogy elmentem egy EKG vizsgálatra. Ennek eredménye egy alváslaborhoz vezetett, és súlyos alvási apnét diagnosztizáltak. Ez volt a tüneteim okozója. Isten újra közbelépett és kirendelte nekem azt a fél millió jamaikai dollárt, amiből beszerezhettem a kezelésemhez szükséges gépezetet. Az egészségem kezdett lassan helyreállni csodálatos Istenünknek és gondoskodásának köszönhetően. Lehet, hogy ebben az életben soha többé nem leszek teljesen egészséges, de a legjobb még hátravan, mert Jézus megígérte, hogy mindent újjá tesz. Eltöröl minden fájdalmat, visszafordít minden veszteséget, amelyet a bűn okozott nekünk. Türelmetlenül várom ennek a változásnak a bekövetkezését. A Biblia ígéretei biztosak és igazak. Fogadjuk el őket. „És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21,4)

Jacqueline Hope HoShing-Clarke 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.