Az angyalok vigyáztak ránk

„Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban.” (Zsoltár 91,11)

1972-ben kezdtem el a középiskolát Floridában. Családunk nemrég emigrált Kubából. Nem tudtam beilleszkedni sem kulturálisan, sem nyelvileg, sem öltözködési stílusomban. Nagyon magányosnak éreztem magam. Az iskolai zaklatásmegelőző programok abban az időben még nem léteztek. Az állami iskolában vagy elsüllyedtél, vagy úsztál. Ekkor tévedtem a rossz lányok területére, és elkezdődött a zaklatás. Lökdöstek, kinevettek és csúfoltak azért, ahogy jártam és öltöztem. Egy nap megkaptam a „halálos ítéletet”. A zaklató lány azt mondta: „Holnap reggel amikor iskolába jössz, én már itt várlak.” Mit tegyek? Elszaladjak? Elrejtőzzek? Kérjek meg egy felnőttet, hogy oldja meg ezt a gondot? Nem, ha ezt tettem volna, biztos céltáblává váltam volna mindenkinek. Milyen más választási lehetőségem volt? Aznap este otthon, megtanultam, hogy az angyaloknak nagy erejük van, és őrködnek felettünk. Így Istentől egy új „ítéletet” kaptam. Tudjátok, anya a hit asszonya volt. Szerette Megváltóját, és őszintén hitte, hogy a legnagyobb gondoskodással vigyáz ránk. Bevitt a szobájába, kihúzta az ágya mellett álló kis, zöld éjjeliszekrény legfelső fiókját, és elővette nagy, régi Bibliáját. Bevezetett az angyalok világába, és megtanította, hogy Isten gondoskodó szeretettel, féltve őrzi földi gyermekeit. Ahogy anya ujjai finoman végiglapozták a Bibliát, Isten ígéretei egyre valóságosabbá és értékesebbé váltak számomra. Tudtam, hogy másnap a legjobb fegyverem a hit és a mennyei Atyám védelmébe vetett bizalom lesz. Amikor másnap reggel beértem az iskolába, azok a lányok már vártak. Egyik részük odaállt az ajtó mellé, amelyen be kellett mennem, a másik részük a szemben levő oldalon őrizte a bejáratot. Egyetlen felnőtt felügyelő sem volt, és nem volt visszaút. Ekkor valami megmagyarázhatatlan dolog történt. Ahogy az ajtó felé mentem, a lányok úgy álltak előttem, mintha transzba estek volna. Nem tudtak sem megmozdulni, sem megszólalni, csak néztek, mintha láttak volna valakit vagy valamit, amit én nem láthattam. Hiszem, hogy az örzőangyalomat látták mellettem lépkedni aznap reggel. Ezek a lányok soha többé nem zaklattak vagy bántottak engem. Minden bántalmazás megszűnt, és én az Úr győzelmes harcosaként ballagtam el a középiskolából.

Olga Valdivia