Csalódás és Isten

„Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kivánatos véget adjak néktek.” (Jeremiás 29,11)

Csalódottan ébredtem. Ritkán alszom el, de most megtörtént. Nehéz éjszakám volt, ugyanakkor sok elmaradt munka várt rám, előző este az volt az érzésem, hogy cserben hagytam egy barátot, mert a tőlem teljesen független körülmények miatt nem tudtam segíteni rajta, ahogy előzőleg terveztem. Most pedig nem lesz időm Istenre és az edzőteremre is, ha időben be akarok érni a munkahelyemre. Istent választottam. Épp kipakoltam az edzőfelszerelésemet, amikor megcsörrent a telefon. A testvérem anyósa meghalt rákban, amellyel már régóta küzdött. Már az iroda felé tartott, hogy elintézzen néhány dolgot, mielőtt elmenne a repülőtérre a sógornőjéért. A felesége az édesapjának segített más intéznivaló ügyekben. Csodálatos, tizenhat éves unokahúgom pedig egyedül volt otthon. Biztos voltam benne, hogy nagyon szomorú. Annyira szerette a nagymamáját. Miután letettem a telefont, írtam az uokahúgomnak, hogy nem akar-e beülni velem valahová egy forró csokoládéra. Azonnal válaszolt, így az iroda helyett hozzájuk mentem. Leültem és beszélgettünk egy darabig. Akkor vittem haza, amikor az egyik barátunk érte jött, hogy elvigye a testvéréhez. Amint alaposan elkésve a munkahelyem felé mentem, rádöbbentem, hogy ha időben felkeltem volna és elmentem volna az edzőterembe, nem lettem volna otthon, amikor a testvérem hívott, és nem tudtam volna meglátogatni az unokahúgomat. Isten alakította a részleteket, amelyek csalódást okoztak nekem, mert nem láttam az összképet. De Ő igen. „Tudom, milyen terveim vannak veled” – mondja az Úr. Ez egy sokat idézett ígéret. A kedvencem, amikor bátorítanom kell valakit, de elfelejtjük, hogy kinek és mikor adatott. Jeruzsálem vezetőit éppen fogságba hurcolták. Prófétáik azt mondták, hogy minden rendben lesz, és Isten nemsokára megszabadítja őket. Isten üzenete azonban más volt. Hetven évig nem szabadította ki őket. Hetven év rabság. Azt mondta nekik, hogy építsenek házakat, ültessenek szőlőket, neveljenek gyerekeket, örüljenek az unokáknak, imádkozzanak azért a földért, ahol foglyok, mert egy darabig ott maradnak, majd megígérte: „Tudom, milyen terveim vannak veletek.”

Tamyra Horst