2022. augusztus 31., szerda
Isten hűséges
„És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21,4)
2020. március 29-én volt huszonkét hónapja, hogy a férjem elhunyt harmincöt évesen. Még mindig nem értettem meg a halálát. Nem voltam a tagadás fázisában, mert tudom, hogy a halál az élet része. Megértettem, hogy a halál nem volt benne Isten velünk kapcsolatos tervében, de együtt jött a bűnnel. Nem is kérdezgettem, hogy Chris miért halt meg, egyszerűen csak próbáltam megbírkózni a halál és a meghalás fogalmával. Azt hittem, meg kell értenem. Chris halála nem az első találkozásom volt a veszteséggel. A szüleimet és más rokonaimat is elvesztettem már. Meggyászoltam őket, de megértettem, hogy teljes életet éltek, és idős korukban haltak meg. Chris azonban annyira fi atal, sportos és életerős volt. De megtörtént, és én elfogadtam, de nem értettem, hogyan és miért. Azokban a hónapokban hiába vártam, hogy megértem ezt a kérdést, de megértettem Isten hűségét, és megtapasztaltam ígérete teljesedését, hogy minden szükségletünket kielégíti. Ahelyett, hogy megmagyarázta volna a halál fogalmával kapcsolatos kérdéseimet, minden képzeletet felülmúló békességgel ajándékozott meg. Ahelyett, hogy tisztázta volna a halál titkát, növelte hitemet, hogy akkor is bízzak benne, amikor a „halál árnyékának völgyében járok” (Zsoltárok 23,4). Ahelyett, hogy igazolta volna Chris halálát, eltöltött az új ég és új föld, valamint a feltámadás áldott reménységével. Még mindig nem értem, hogy lehetséges, hogy egy fiatal, életerős férfi lefekszik, és többé nem ébred fel, de hűséges mennyei Atyám felülemelt ennek a megértésnek a vágyán. Olyan békét adott, amit a világ nem érthet, növelte a belé vetett hitemet, és megajándékozott az új világ és az örök élet áldott reménységével. Kedves testvérnőim, a sorsfordító helyzetekben, a váratlan tapasztalatokban bízzatok a mennyei Atyában. Őt semmi nem éri váratlanul, mert már a kezdetektől ismeri a véget. Megígérte, hogy velünk lesz. Ő hűséges. Én tanúsíthatom ezt.
Valerie Knowles Combie