2022. augusztus 30., kedd
Ki ez a nő? (2. rész)
„Eközben megjövének az ő tanítványai; és csodálkozának, hogy asszonnyal beszélt; mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel? vagy: Mit beszélsz vele?” (János 4,27)
Miközben Jézus és az asszony még mindig a kútnál beszélgettek, megérkeztek a tanítványok is. Elcsodálkoztak, hogy Jézus egy samáriai asszonnyal beszélget, mégsem kérdeztek tőle semmit. Amint felfedte a nő előtt messiási voltát, a nő elment onnan, és még a korsóját is hátrahagyta. A városban azonnal megosztotta mindenkivel, amit épp tapasztalt, és másokat is magával vitt találkozni a Megváltóval. Jn 4:39-ben azt olvassuk, hogy: „Abból a városból pedig sokan hivének benne a Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, aki bizonyságot tett vala, hogy: Mindent megmondott nékem, amit cselekedtem.” Ez a történet nem jelenik meg a szinoptikus evangéliumokban, Máténál, Márknál és Lukácsnál, akik hasonló történeteket hasonlóképpen mondanak el. Egyedül János osztotta meg ezt a történetet. Elmondom, hogy miért választottam ezt a témát a reggeli áhítatra. 1988-ban huszonhét évnyi távollét után visszatértem vallásos gyökereimhez. Egy tábori összejövetelen történt az Ohio-i Vernon hegységben, ahol én is találkoztam a samáriai asszonnyal. Az egyik esti összejövetel alkalmával, miután meghallgattam egy hozzám hasonló személy bizonyságtételét, Dan Matthews felhívást intézett a hallgatósághoz. Legnagyobb meglepetésemre… válaszoltam. Kerülő úton mentem ki, lassan, és legalább tizenkét sorral hátrább ültem az emelvénytől. Dan azonban észrevett, és amikor befejezte nyilvános beszédét az első sorokban ülőkkel, hátrajött hozzám. Csodálatos, Szentlélekkel teljes beszélgetésünk volt. Elmondta a samáriai asszony történetét, megtérését, a Megváltóval való találkozását, élete megváltozását. Bár két évig keresztény elemi iskolába jártam, majd több mint két évig keresztény egyetemre, mi több, évekig jártam gyülekezetbe és a szombatiskolába, nem emlékszem, hogy valaha hallottam volna ezt a történetet. Aznap este kész voltam a megújulásra. Miután Dan imádkozott értem, javasolt egy imaszövetséget is velem, egy elhatározást, mely szerint egy hónapig imádkozunk egymásért. Gyakran írtunk is egymásnak, és végül, 1990-ben újra megkeresztelkedtem, nagyrészt az ő közbenjárásának köszönhetően, és soha többé nem néztem hátra. Ki volt az a nő a kútnál, akit Jézus megkeresett? Én vagyok az a nő.
Patricia Hook Rhyndress Bodi