2022. augusztus 26., péntek
Engedd, hogy a Lélek imádkozzon érted
„Hasonlatosképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.” (Róma 8,26–27)
Nemrég két áldásos cikket olvastam, mely a fi atalok egyik égető kérdésére adott választ: „Mit tegyek? Nem érzem az ima szükségét.” Ezek a cikkek nemcsak fontos imaelvekre emlékeztettek, hanem újakat is tanítottak. Elsősorban, a Biblia arra kér, hogy szüntelen imádkozzunk (1Thesszalonika 5,17). A kérdés azonban: Hogyan? Különösen, amikor nem érezzük szükségét az imának, vagy nem vagyunk olyan hangulatban, nehéz a szívünk, szenvedünk, haragszunk, és azt sem tudjuk, mit mondjunk. Erre a kérdésre ad választ a mai Ige. Másodsorban, az ima több puszta kérésnél, hálaadásnál vagy istendicsőítésnél. Az ima akkor kezdődik, amikor elfogadjuk Isten jelenlétét. Róma 8,26–27-ben az áll, hogy Isten Lelke velünk van, és megfogalmazza az imáinkat. Gyakran úgy érezzük, nem tudjuk, hogyan imádkozzunk, vagy annyira bűnösek vagyunk, hogy Isten nem hallgat meg minket. De ez nem így van. Ő mindig meghallgat. Ezt mondja: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46,11) Harmadsorban, bizonyos, fájdalmunkban, szenvedésünkben mondott imáinkat csak Isten értheti meg. Amikor minden ismert dolgot kipróbáltunk, engedelmesek voltunk, a prédikációban hallott minden lépést követtük, elolvastuk a javasolt könyveket és cikkeket, Isten mégis úgy tűnik, hogy nem szól hozzánk, akkor is hallgat minket, ott van mellettünk, és megérti szavak nélküli imáinkat. Ilyenkor egyszerűen csak hozzá fordulunk, és elismerjük, tudatosítjuk, hogy ott van jelen. Csendben ülünk, sírunk, és hagyjuk, hogy elménk kiüresedjen. Nem aggódunk a megfelelő szavak keresése miatt. Ezt a Lélek megteszi helyettünk. Jézus mondta. „Boldogok a lelki szegények.” (Máté 5,3) Megalázkodva, legyőzötten, amikor nem tudunk beszélni Istennel és nem halljuk válaszát, még mindig számíthatunk megígért áldásaira. Amikor hitünk kiszáradt, a Szentlélek érint bennünket, és ki nem mondott fájdalmunkat szavakba önti a menny nyelvén, hogy bemutassa az Atya előtt. Anna, aki annyira vágyott egy gyerek után, szótlan imát mormolt fájdalmában és gyászában a templomban. Éli, a főpap először nem értette meg viselkedését. Amikor megértette, megáldotta őt, és megígérte, hogy Isten teljesíti kérését, és Ő meg is tette ezt (1Sámuel 1,9–17). Ezekre az ígéretekre támaszkodjunk.
Elizabeth Versteegh Odiyar