2022. augusztus 25., csütörtök
A mi akaratunk nem vezet jóra
„Sok gondolat van az ember elméjében; de csak az Úrnak tanácsa áll meg.” (Példabeszédek 19,21)
Majdnem minden lány arról álmodik, hogy egyszer megtalálja álmai „hercegét”, aki leveszi a lábáról, és megmutatja neki, mi az igaz szerelem. De amikor bántanak, kihasználnak, összetörnek, megaláznak és magadra hagynak, a tiszta szeretet merő csalásnak tűnik. Két évi udvarlás után az esküvőmet tervezgettem annak ellenére, hogy belül valami azt súgta, hogy hibát követek el. Mégis elhatároztam, hogy a saját akaratomat teszem, és elhallgattattam Isten szavát. Egy hónappal az esküvő előtt eldöntöttem, hogy teszek egy nagy sétát, és kiszellőztetem az agyam. Jézushoz akartam fordulni. Imádkoztam, és kértem Istent, áldja meg házasságomat. Vágytam a boldogságra. Ahogy a környéken sétáltam, hallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Megálltam, körülnéztem, de nem láttam senkit. Tovább sétáltam, és a hang továbbra is folyton szólított. Harmadjára megálltam, és megkérdeztem: „Tessék?” Arra a következtetésre jutottam, hogy Isten szeretne hozzám szólni. Egy falnak támaszkodtam, és megkérdeztem: „Tessék, Uram?” A hang válaszolt: „Ne menj férjhez.” Tessék? A válasz sokkolt. Minden meg volt már szervezve, a meghívók kiküldve. A hang folytatta. „Veled leszek. Nem hagylak el. Légy erős, és ne félj!” Ahogy hazafelé indultam, nem voltam biztos benne, mit tegyek. Féltem és öszszezavarodtam. Nem sokkal ezután megtudtam, hogy a vőlegényem hűtlen volt hozzám. Vissza tekintve boldog vagyok, hogy bíztam Istenben, és meghallgattam a hangját. Sokszor a vágyaink elvakítanak. A Szentlélek valóban megerősített és bátorított. Egy évvel később áldások zápora áradt rám egy olyan házasságból, amilyenre mindig is vágytam. Ez a tapasztalat megtanított bízni Istenben, hallgatni az Ő szavára és követni utasításait. Még ha bizonyos döntéseket nehéz is meghozni, bíznunk kell mennyei Atyánkban. Vágyainkat szabjuk akaratához, vagy kudarcot vallunk. Egyedül az Ő szeretete tehet teljessé minket. Az Ő hangja soha nem vezet félre. Lehet, úgy véljük, hogy tudjuk, mi a jó, de gyakran ez nem így van. Örülök, hogy megvalósíthatta tervét és akaratát életemben. Tanácsom: engedjétek át a vezetést Istennek.
Esther Siceron-Reyna