2022. augusztus 23., kedd
Rudy
„Akkor Sámuel mondá: Gyűjtsétek össze egész Izráelt Mispába, hogy imádkozzam értetek az Úrhoz.” (1Sámuel 7,5)
„Meghallgatja az Úr az én könyörgésemet, elfogadja az Úr az én imádságomat.” (Zsoltár 6,10) „Hálát adok az én Istenemnek minden ti rólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén.” (Filippi 1,3–4)
Amikor először Rudy otthonába mentem az idősek otthonának gondozójaként, érdektelenül üldögélt kerekes székében. Felesége, Margaret köszöntött, és bemutatott Rudynak, majd kiment a szobából. Letérdeltem elé, és biztosítottam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek rajta, és kényelmesen elhelyezzem. Rudy időnként bólintott, de nem szólt egy szót sem. Elmondtam, hogy szívesen segítek a feleségének őt ápolni. Teltek a napok. Margarettel örömmel ápoltuk Rudyt, és végeztük a házimunkát. Megtudtam, hogy Rudy kilencvennyolc éves, és kilencvenkét évesen érettségizett. Sok képessége van, és legnagyobb öröme hat gyereke. Amikor Rudy elhunyt, részt vettem a temetésén a helyi gyülekezetben. A szertartás után a fi a, Marv mosolyogva lépett hozzám. Az első szava ez volt: „Mit mondtál édesapámnak?” Értetlen nézésem meglepte, amikor visszakérdeztem: „Hogy érted?” „Tudod, amikor először találkoztatok” – folytatta. Még mindig nem tudtam, miről beszél. Marv megmagyarázta: „Amit akkor mondtál neki, az tette olyan könnyű pácienssé.” Megráztam a fejem, és bevallottam, hogy nem tudom, hogy érti ezt. Később Tim és Celine is ugyanezt a kérdést szegezték nekem. A gyerekei egyértelműen felismerték Rudyban a változást. Marv ezzel fejezte be: „Csak el ne mond anyának. Hagyd meg abban a hitben, hogy képességed van csodálatosan megoldani azt, amiben mi mindannyian kudarcot vallottunk.” Az idősek otthonának lakói gyakran érzik azt, hogy ápolásuk terhére van a családjuknak. Az otthon gondozottak esetében ez még fokozottabb. Azt hiszem, ugyanez a helyzet állt fenn Rudy esetében is. A valódi titok azonban szerintem az érte mondott rengeteg ima volt. Isten meglágyította a szívét, mert én biztosan nem rendelkezem ezzel a képességgel.
Marybeth Gessele