2022. augusztus 18., csütörtök
Ne aggodalmaskodjatok!
„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,6–7)
Amikor korábban válsághelyzetekbe kerültem, biztos nem az aggodalom-mentesség volt rám jellemző. Ha valaki azt mondta, hogy ne aggódjak, azonnal kész voltam a válasszal: „Ez lehetetlen!” Amikor Isten arra kér, hogy semmiért ne aggodalmaskodjunk, ez hasznos tanács vagy egy parancs? Elgondolkodtam azon, hogy ezen utasítás kiegészítéseképpen Isten más parancsokat is adott, melyeket Ő maga segít betartani. Ott van például a Tízparancsolat, és egyiket sem lehetetlen betartani. Végtére is melyik szülő adna a gyerekének olyan utasítást, amit lehetetlen megvalósítani? Egy nap, személyes áhítatom perceiben nagyon bátorító bibliaversre bukkantam: „Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél.” (Lukács 18,27) Ennek a szövegnek a lényege a –nél toldalék. Ennek görög megfelelője azt jelenti, hogy szövetségben vagy kapcsolatban lenni valakivel. Ha csak más emberi lényekkel vagyunk kapcsolatban, ha azt tanácsolják, hogy ne aggódjunk, könnyen válaszoljuk: „Ez lehetetlen!” Azonban, ha naponta beszélgetünk Istennel, és vele járunk, semmi nem tűnik lehetetlennek, amit tőlünk kér. Miután Pál apostol felszólított, hogy semmiért ne aggodalmaskodjunk, bizonyosságot is adott: „És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,7) Mennyire bátorító, hogy Isten békéje őrködik felettünk, megőrzi szívünket és elménket. Ugyanaz a béke tartja meg és őrzi meg szívünket és elménket egy csendes és békességes kapcsolatban Krisztus Jézusban. Amikor nagyon aggódunk valamiért, akkor Isten nélkül nem tudjuk megőrizni elménk és szívünk békéjét. Ezt egyedül az Ő békéje teheti meg bennünk. Szeretném kijelenteni: „Istenem, döntöttem, a te kegyelmed által nem aggódok ebben a helyzetben. A te igéd mondja, hogy ha megteszem ezt, akkor megőrzöd szívem és elmém békéjét.”
Terry Wilson Robinson