myBible logó myBible
Fiókom

2022. augusztus 16., kedd

Elszigeteltség

„Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ézsaiás 41,10)

Csak most, idősebb koromban tudatosítottam, hogy gyerekként mennyire édesapámtól függtem a hit és védelem tekintetében. Mindenben rá támaszkodtam. Mauritiuszon volt lelkész, én is ott születtem és nőttem fel. Békés, boldog életem volt azon a csodálatos, napsütötte szigeten. Amikor azonban forgószél közeledett, akkor is féltem, ha édesapám ott volt. Egy alkalommal addig hallgattuk a helyi rádiót, ameddig az utolsó, „Sok szerencsét!” szavak el nem hangzottak. Ekkor az adás megszakadt. Elszigetelődtünk, egyedül a sötétben, a természet pusztító erejével szemben. Négy hálószobás házunkból egyetlen hálószoba maradt sértetlen, és mind a hét gyerek a nagy hitvesi ágyban várta a ciklon elhaladását. Házunknak első és hátsó terasza is volt. Mindkét oldalon volt egy kapu, mely a ház mögé vezető kövezett járdára nyílt. Az egyik erős széllökés tönkretette első teraszunkat, és kitört minden ablakot. A ház egyik oldala kezdett meghajolni, mintha a fal is ledőlni készült volna. Édesapám az égbe emelte kezeit és kérte Istent, hogy tartsa meg a falat, hogy az ne dőljön rá fából készült házunkra. És Ő megtette. Biztonságban voltunk. Elszigetelten, de biztonságban Isten kezében. Amint ezeket a sorokat írom, 2020 márciusában, a COVID-19 világárvány tombol a földön. Az emberek sorra halnak meg, míg a világ vezetői megfeszített erővel próbálják megakadályozni a vírus terjedését. Az emberek azonban továbbra is meghalnak. Utasítást adtak, hogy mindenki maradjon otthon, elszigetelve, és ha szükséges, a katonák tartják fenn a rendet. A gyerekek is ismerik a helyzetet, mert nem mehetnek iskolába, nem találkozhatnak barátaikkal, nem imádhatják Istent a gyülekezetben, és nem mehetnek a játszótérre. A legtöbb vállakozás bezárt. Elszigeteltség! Elszigeteltség! A tegnapi hírekben olvastam, hogy a gyerekek sírtak, mert a lezárások előtt nem volt alkalmuk elbúcsúzni osztálytársaiktól. Mindezek arra emlékeztetnek, hogy nagy szükségünk van kapcsolatba kerülni Jézussal, és közelebb kerülni hozzá, miközben elszigetelődünk a bűntől és megbánjuk bűneinket. Őt nem zavarja, hogy mindenki közelebb húzódik hozzá. Ez teszi boldoggá Őt és mindannyiunkat. Megígérte, hogy gondot visel rólunk. Mindenkinél és mindennél jobban higgyünk és bízzunk benne. Ő ellenőriz mindent, és Ő a mi egyedüli biztonságunk.

Monique Lombart De Oliveira 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.