2022. augusztus 15., hétfő
Kegyelmes szeretet
„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által (…) Isten ajándéka ez.” (Efézus 2,8)
Éppen megvettünk egy lepusztult földterületet. Szerettem volna segíteni a férjemnek feljavítani a telket, de nem volt elegendő fi zikai erőm. Amikor azonban megláttam az új, motoros fűnyírót, sietve ajánlkoztam, hogy átveszem ezt a feladatot. A férjem kissé kételkedve nézett rám, majd fi gyelmeztetett, nehogy belemenjek a tavacska körül húzódó mocsárba. Büszkén tettem néhány kört, majd ezt gondoltam: Hiszen ez könnyű. Még egy magasabb fűcsomó van a tó mellett, és készen is vagyok. Abban a pillanatban elnyelt a mocsár. A fűnyíró pont a tó előtt állt meg. A férjem és a testvére elő kellett vegyék a traktort, hogy kihúzzanak. A sógoromnak volt néhány értelmezhetetlen megjegyzése saját, newari nyelvén, de a férjem egy szót sem szólt. A következő kalandom a lólegelő kaszálása volt. A férjem megmagyarázta, hogyan kell a traktor hátsó felére szerelt géppel a bokrokat megnyírni, majd figyelmeztetett, hogy ne menjek közel a kerítéshez. A traktor elejére még mindig fel volt szerelve az emelő, így alig két kör után sikerült „villára vennem” a kerítést. A kár egy kitört sarokoszlopot és két elszakadt huzalt jelentett. A férjem egy szót sem szólt. Ó! Kárpótolnom kell valahogy. Egy nap lementem a városba, és megmosattam féltett 1990-es Toyotáját, majd megtankoltam. Ahogy a gyújtásra tettem a kezem, erős késztetést éreztem, hogy ne fordítsam el a kulcsot. Ahogy felnéztem, rádöbbentem, hogy a féltett relikviába ólommentes benzint és nem gázolajat töltöttem. A vontató 300 dollárba került, kitisztították a tartályt, majd feltöltötték megfelelő üzemanyaggal. A férjem egy szót sem szólt. A következő nyáron éppen kifelé tolattam új autónkkal az új garázsunkból. Kilencven fokos kanyart kellett bevennem, hogy kitérjek az útra. Igen, az autónak van tolatószenzora, amely jelez, ha túl közel megyünk valamihez. Igaz? Igen, de nem akkor, ha oldalról megyünk neki valaminek. A jelzés pontosan akkor szólalt meg, amikor már hallottam és éreztem is, hogy nekimentem a terasz egyik oszlopának. Egy pillanatig átéreztem, milyen volt Sámsonnak, amikor várta, hogy a mennyezet rászakadjon. Nem történt meg, és a férjem rendelt egy új hátsó lámpát. Mindenek felett szeretem és becsülöm a férjem, amiért már harminchét éve elviseli ezeket a figyelmetlenségeimet. A mi mennyei Atyánk is ilyen. Látja, hogy újra és újra tévedünk, de továbbra is szeret és megvált minket. Ez a kegyelem.
Sherry Taujale Shrestha