Félretéve, de nem elfeledve

„Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül! . . . Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” (Máté 10,29. 31)

Fárasztó reggel volt, ömlött az eső, és a munkahelyemen is váratlan stresszhelyzetek adódtak. Korábban mentem haza, hogy elintézzem néhány személyes dolgomat. Elhatároztam, hogy kihasználom a fennmaradt időt egy kellemes sétára, mert a reggeli eső üdítően felfrissítette a levegőt. Lépésről lépésre újra felidéztem a nap eseményeit. Nagy szükségem volt erre a sétára, hogy egyedül lehessek gondolataimmal. Felmentem egy dombra, átléptem a vastag ágakat, melyeket korábban tört le a szél, átkeltem az úttesten, és ráléptem a járdára. Ekkor vettem észre a földön egy aprócska kis mókust. Azt hittem elpusztult, de meghallottam, hogy halkan vinnyogott. Vizes volt, és minden erejével kapaszkodott az életbe. Valószínűleg a reggeli vihar idején eshetett le a fáról. Ahogy letérdeltem mellé, találkozott a tekintetünk, pedig az ő szeme alig volt nyitva. Tudtam, mit érez. Én is szinte élettelennek éreztem magam ma reggel. Úgy gondoltam, hogy végleg elsodor az élet szele. Óvatosan felemeltem, és a kabátomba takartam. Beszélgettem vele, ahogy „együtt” mentünk hazafelé. Otthon áttettem egy megmelegített törölközőbe, és egy dobozban a kis asztali lámpa melege alá toltam. Később adtam neki cseppentővel egy kevés vizet és némi diót. Nem mozdult, csak aludt. Fennmaradtam egész éjjel, törölközőstől a mellkasomra fektettem, hogy érezze szívverésemet. Azt akartam, hogy nyugodtan és biztonságban érezze magát. Aludt, mint egy csecsemő, majd én is elbóbiskoltam. Másnap reggel kicsit élénkebb volt, elfogadta a vizet és az ételt. Elvittem a helyi állatmentőkhöz, hogy gondozásukba vegyék, megvizsgálják és tovább ápolják. Tudtam, hogy ott nagyon boldog lesz. Ha felépül, mászkálhat és ugrálhat a fákon a többi szőrös és tollas teremtménnyel. Isten jó. Aznap reggeli tapasztalatom után lelkileg fáztam, vizes voltam, és ideoda fújt az élet szele. Ő azonban szembesített önmagammal egy majdnem élettelen kis lény formájában, amely a járdán feküdt. Megmutatta nekem, hogy mennyire ismeri próbáimat, és szeretne egész éjjel mellettem maradni, ha szükségem van rá, majd elősegíteni gyógyulásom.

Victoria M. Shewbrooks