myBible logó myBible
Fiókom

2022. augusztus 9., kedd

Csodálatos Istenünk szerető szíve

„És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne.” (1János 4,16)

Az évek során megtanultam felismerni Isten hangját. A Szentírásból tudom, hogy Isten sokféleképpen szól szolgáihoz álmok, látomások, hallható hang és a Szentlélek késztetése által. Ezt Jóel 2,28-ban is olvashatjuk. És ki feledhetné el a csendes suttogást, mellyel Illéshez szólt – 1Királyok 19,12 szerint? Az évek során sokszor mondták nekem: „Köszönöm, hogy engedelmeskedtél a Szentléleknek.” Ez azért volt, mert időnként felhívtam őket, vagy küldtem nekik dolgokat, melyekre akkor a legnagyobb szükségük volt. Ez az egyik reggel is így történt. A személyes áhítatom után erős késztetést éreztem, hogy felhívjam a öcsémet. A beszélgetés kevesebb, mint egy perc alatt zajlott le. „Jó reggelt” – köszöntem. „Van egy üzenetem számodra. Egy Jasmine nevű hölgy üzeni, hogy szeret téged.” Miért mondtam el saját üzenetemet egyes szám harmadik személyben? Azért, mert így csomagoltam be szeretetem ajándékát. A testvérem megilletődött hangon fogadta el ajándékomat. Miután ajándékomat átadtam, elköszöntem, és letettem a telefont. Egy óra múlva visszahívott: „Köszönöm, hogy engedelmeskedtél a Szentléleknek” – mondta. A testvérem daganatos betegséggel küzdött, közben dolgozott, és minden erőfeszítést megtett annak érdekében, nehogy ő vagy a felesége elkapják a COVID-19 vírust, mert az végzetes lehet számára. „Nagyon rossz hangulatban voltam, amikor hívtál” – folytatta. Ahogy hallgattam, könnyek gyűltek a szemembe. Én megköszöntem neki, hogy elmondta nekem mindezt. A visszajelzés fontos Isten munkájában, mert erősíti annak a szolgának a hitét, aki az üzenetet átadja. Könnyeim a boldogság könnyei is voltak. Csodálatos tudat, hogy Isten szeret, és a legapróbb részletekben is kimutatja ezt. Elgondolkodtam 1János 4,12 szavain: „Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk.” Annyira igazak ezek a szavak. Meghajtottam a fejem, és emlékeztettem magam Isten jóságára. Őszintén hálás vagyok neki bőséges szeretetéért és együttérzéséért.

Jasmine E. Grant 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.