Ez a föld nem az én otthonom

„Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” (1Korinthus 2,9)

„Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. Mert akik így szólnak, nyilván jelentik, hogy hazát keresnek.” (Zsidók 11,13–14)

Gyerekkoromban a családommal együtt gyakran költöztünk. Édesanyám egyedül nevelt hármunkat, és mindig arra törekedett, hogy javítson életminőségünkön. Valahogy megszoktam a gyakori költözködéseket, de nem szerettem. Sírtam, amikor nyolc éves koromban el kellett hagynom legjobb barátomat, mert Kolorádóból Arkansasba költöztünk. Arkansasban voltak unokatestvéreim, és nyolc évig közel laktunk egymáshoz, bár a negyeden belül is gyakran más házba költöztünk. Amikor betöltöttem tizenhatodik életévem, a bátyám megkért, hogy költözzünk hozzá és a feleségéhez két évre. Minden erőmmel ellenkeztem, de mégis elmentünk. Végül hatalmas áldásnak bizonyult. A líceum elvégzése után visszamentem délnyugatra egyetemre. Ott újra találkoztam néhány régi barátommal, és sok új barátot is szereztem. Felnőtt koromra én is kalandvágyóbb lettem, mert az egyetem befejezése után két évre Kolorádóba költöztem, majd újra vissza. És amikor újra ott voltam, mit tettem? Újra költöztem. Végül pedig találkoztam csodálatos férjemmel, és közös utazásunk során egy gyönyörű kislányunk is született. Évekig nem értettem ezt a vándorló életvitelt, de most már látom Isten vezetését. A sokféle ház és környék sok szempontból alkalmazkodóbbá tett, és az egész országban csodálatos barátaim vannak. Új képességeket fedeztem fel az utazások során magamban, míg végül csodálatos otthonra leltünk Oklahomában. Egy fantasztikus gyülekezeti közösségbe járunk, ahol szükség van képességeimre, ahol szeretnek és befogadtak. Mégis tudom, hogy még egy költözés vár rám, örök mennyei otthonomba, Istennel közösségben. Lehet, azért engedte meg a sok kényelmetlenséget a földön, hogy még jobban vágyjak az örökkévalóságba, Ővele!

Robin Widmayer Sagel