2022. augusztus 5., péntek
Isten hangja
„E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor.” (Zsidók 3,15)
Időnként irigylem azokat az embereket, akik bizonyságot tesznek róla, hogy pontos utasítást kaptak Istentől az életükben zajló bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Vágytam erre, amikor megpróbáltam eldönteni, hogy nyugdíjba vonuljak-e abból az állásból, ahol már harminchárom éve dolgoztam. Egy szabadnapot is kivettem, hogy elmenjek kirándulni, és a természet csendjében megbeszéljem Istennel, mit kellene tennem. Soha nem éreztem, hogy lett volna egy olyan pillanat, amikor egyértelműen éreztem Isten akaratát vagy válaszát. A régi módszer szerint kellett eljárnom. Megfontolni a választási lehetőségeket, a következményeket és folyamatosan imádkozni. Vágyok Sámuel tapasztalatára, amikor Isten szólította őt éjjel. Szerettem volna kérni Istent, hogy ne „csendes, szelíd hangon” válaszoljon, hanem küldjön egy repülőt egy hatalmas plakáttal, melyen ez a felirat álljon: „Jean, ezt és ezt kell tenned.” Mint más alkalmakkor, amikor úgy éreztem, hogy Isten nem figyel rám anynyira, mint másokra, most is eszembe jut, hogy igenis voltak alkalmak, amikor Ő nagyon nyilvánvalóan sietett a segítségemre. Sok esetben pedig ezek nem is voltak az összképet befolyásoló esetek. Eszembe jutott egy alkalom, amikor egy péntek éjjel lüktető fogfájásra ébredtem. Az ilyen dolgok természetesen mindig olyankor állnak elő, amikor nem lehet azonnal megoldani. Nemcsak hogy éjjel volt, de a fogorvost sem tudtam hívni hétfőig. Felkeltem és bevettem egy fájdalomcsillapítót, de a fájdalom egy óra múlva visszatért. Folyamatosan imádkoztam, hogy Isten vegye el a fájdalmat, és tudjak egy keveset aludni. Amint ott feküdtem, hallottam egy hangot, amely ezt mondta: „Menj, és gargarizálj Listerine szájvízzel.” Tessék? Gargarizáljak szájvízzel? A fájdalmat azonban valahogy meg kellett szüntetnem. Felkeltem és gargarizáltam. A fájdalom elmúlt és elaludtam. Nem tudtam, hogy a Listerine csillapítja a fogfájást. Csakis Isten mondhatta nekem, hogy használjak Listerine-t. Azóta már tudom, hogy a fertőtlenítő szájvíz, mint a Listerine, ideiglenesen csillapítja a fogban az ideget, és megszűnik a fájdalom. Gyakran hajlamosak vagyunk kételkedni Istenben. Az élet sokszor nehéz. Nagyon jó lenne tiszta és világos utasításokat kapni Istentől. De mennyire megerősödünk, amikor időt szakítunk arra, hogy bibliatanulmányozás, ima és elmélkedés által keressük Isten válaszát.
Jean Arthur