2022. augusztus 2., kedd
Történeteink szerkesztője
„És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.” (1Mózes 2,16–17) „Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok.” (Józsué 24,15) „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek.” (János 15,16)
1Móz 2:16–17-ben Isten világos utasítást adott ősszüleinknek: „A jó és gonosz tudásának fájáról NE egyetek.” Mindannyian ismerjük a történetet. Éva és Ádám azonban pontosan annak a fának a gyümölcséből ettek, amelyről azt mondták nekik, hogy ne tegyék. Bár Isten egészen mást parancsolt, nem akadályozta meg rossz döntésüket. Így tárul fel a bűn története. Az is tisztázódott, hogy az Isten akaratával való ellenkezés csak szívfájdalomhoz és szenvedéshez vezet. Isten mégsem foszt meg bennünket a szabad akarat ajándékától. Mint minden mást ezen a világon, a szabad döntési jogot is megrontotta a bűn. Eltértünk Istentől, könyörtelen és gyalázatos tettekbe merülve. Ó, ha a kezdetektől fogva követtük volna a tanácsát! Isten ma is megengedi, hogy szabad akaratunk szerint hozzunk döntéseket. Papírt és tollat ad kezünkbe, hogy megírjuk saját történetünket. „Szerzői jogot” is ad nekünk. Saját szerzői tapasztalatomból tudom, mennyire tekervényes lehet egyegy történet. A mi életünk is ugyanilyen. Egyre bonyolultabb és zavarosabb lesz. Miközben megpróbáljuk kiegyengetni, gyakran erőt vesz rajtunk a szorongás és az aggodalom, szenvedünk és tanácstalanok vagyunk. Annyira hálás vagyok Isten ígéreteiért. Ő nem kéri, hogy egyedül írjuk meg történetünket. Ehelyett gyengéden érinti szívünket, és bebocsátást kér. Ha engedünk kérésének, örömmel veszi át a szerkesztő szerepét. Eddigi zűrzavaros napjaink szervezett vázlattá alakulnak, de ez nem azt jelenti, hogy bűntelenné válunk. Még mindig rendelkezünk a szabad választás ajándékával, azonban ebben is megnyilvánul a Szerkesztő hatalmának dicsősége. A kereszt által megigazulunk bűneinktől. Az Ő vére által megtisztulunk és vele együtt győzedelmeskedhetünk. Engedjük, hogy Isten legyen annak a történetnek a Szerkesztője, amelyre megadta nekünk a szerzői szabadságot.
Madeleine E. Miyashiro