myBible logó myBible
Fiókom

2022. augusztus 1., hétfő

Isten merészsége

„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ézsaiás 55,8–9)

Testvérem, Ron halála után találtam az iratai között egy dossziét, melyben különböző piszkozatok voltak, sietősen odafi rkantott szavakkal. Az elvesztése okozta mélységes szomorúságot hirtelen felváltotta a jókedv. Mindig ezerféle dolgon járt az esze, mindig gondolkodott egy-egy mondaton, amit olvasott, vagy egy prédikációban hallott, vagy valamelyik barátjával megbeszélt. És most itt volt előttem ezek kincsestára, arra várva, hogy valaki feldolgozza és összesítse. Olyan volt, mintha újra örülhettünk volna egy kellemes beszélgetésnek. Az egyik feljegyzés különösen magára vonta a fi gyelmemet. „Vakmerőség: egy ismeretlen veszély váratlan felvállalása.” Alatta pedig, ezzel kapcsolatos gondolatai. – A fáraó kijelentette, hogy minden fiú csecsemőt vessenek a folyóba. Isten tehát a Nílusra helyezte Mózest, és kiválasztotta a fáraó udvarnépét és családját, hogy felkészítsék őt az Ő művének végzésére. (2Mózes 2) Elől a Vörös-tenger, hátul a fáraó hadserege, Izrael csapdában a kettő között. „Nyújtsd ki a botod Mózes!” (2Mózes 14) Izraelt Isten a világ küszöbére helyezte, mint választott népét, hogy áldást hozzon az egész emberiségre. (5Móz 7,26)* – Gedeon háromszáz emberrel állt ki 15.000 midiánita ellen. (Bírák 7,8) – Egy kórust küldött ki a harcba (2Krónika 20) – Mind közül a legmerészebb, minden elképzelést egyetemesen felülmúló, csodálatosan kegyelemteljes terv pedig, melynek megvalósítása érdekében kiürítette az egész mennyet. Isten mindent kockáztatott. Elküldte Jézust csecsemőként a mélységbe.** Szűztől született, jászolban feküdt, eljöveteléről elsőként pásztorok értesültek, akik a kor igazságügyi szervei előtt alacsony társadalmi státuszuk miatt nem is tanúskodhattak. (Lukács 2) Türelmetlenül várom, hogy feljussunk a mennybe. Ron az első száz évet biztosan azzal tölti majd, hogy ezekről a történetekről mind elsőkézből értesüljön.

Jeannette Busby Johnson

* Ellen G. White: Próféták és királyok, 15–22. o.

** Ellen G. White: Jézus élete, 36–38. o. 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.