Hazatérés

„… megelégíté a szomjúhozó lelket, és az éhező lelket betölté jóval.” (Zsoltárok 107,9)

Fogtam a piros pulóveremet, és fölmentem a földszintre, hogy megkeressem anyát meg apát az imaház előcsarnokában. Sehol nem láttam se őket, se a bátyámat, Henryt. Elsiettem az emberek előtt, akik arra vártak, hogy beszélhessenek a lelkésszel, és kimentem ott körülnézni. Mindenütt körülnéztem. Nem volt ott az autó. Anya és apa eltűnt! Fogtam a pulcsimat, és visszarohantam. Már becsukták az imaterem ajtaját, de be tudtam nyomni annyira, hogy bekukkanthassak. Megláttam Henryt Andersonékkal. Odaszaladtam hozzájuk, és Mrs. Anderson elmagyarázta nekem: „Jeanie, anyukádat kórházba kellett vinni. Te és Henry velünk maradtok.” Megmutatták az otthonukat, majd előkészültek az ebédre. Mosogatás közben gyorsan visszapislogtam a könnyeimet, mielőtt bárki észrevenné. Annyira más volt itt: volt hűtő és csapvíz, és nem csöpögött a tető, de mégsem az én otthonom volt. Bár kedvesek voltak Andersonék, és két tini gyerekük is próbált felvidítani minket, magányos és szomorú maradtam. Nem akartam játszani vagy sétálni menni. Nem akartam enni. Egyszerűen csak haza szerettem volna már menni. Egy napon Mrs. Anderson odaintett magához: „Apukád van a telefonnál, gyere, beszélj vele.” Mivel még soha nem telefonáltam, kissé haboztam. Miután apu megmondta, hogy pár nap múlva jön értünk, már semmi másra nem figyeltem. Végül egyik este Mrs. Anderson szólt: „Itt van az apukád!” Anya még mindig kórházban volt, de apa időt szakított a munkából, hogy pár napig velünk maradjon otthon. A kocsi felé menet emlékeztetett, hogy majd vigyázzunk a törött rugókkal, amik az ülésből állnak ki. Útközben elringatott az ablakon keresztül fütyülő szél. Mikor megállt az autó, a lemenő nap aranyos csillogására ébredtem az ablakokon. A hazatérésnek örvendezve álltunk a cserépkályha mellé, hogy felmelegedjünk. A konyhából kiszűrődő pukkanó hangok megbirizgálták a pocakunkat. Nemsokára apa felszolgálta a gőzölgő mazsolás zabkását. Kenyérszeleteket nyomott a tűzhely oldalához, hogy pirítóst süssön. Végre otthon voltam! Hamarosan Jézus is visszajön, hogy hazavigye gyermekeit, ahol már meleg fogadtatás várja őket: „Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.” (Zsoltárok 16,11) Otthon, mennyei otthon!

Jeanne B. Woolsey