myBible logó myBible
Fiókom

2022. július 27., szerda

Jól tudja

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,19)

Isten nem mindig ad meg mindent, amit csak kérünk, de megígérte, hogy gondoskodik arról, amire szükségünk van. Valójában már akkor tudja, mi szükséges, mielőtt mi tudnánk! Évekkel ezelőtt Earl, a férjem és én anyagi gondokkal küszködtünk, hogy ki tudjuk fi zetni a jelzáloghitelünket, és tető legyen a fejünk fölött. Nehezen tudtuk etetni a három gyerekünket és magunkat is. Naponta imádkoztunk az Úrhoz, és kértük, hogy töltse be az alapvető szükségleteinket. Egyik nap egy nagy élelmiszerlánc boltjában voltam. Az ennivalóval és más termékekkel tömött polcokat néztem, amiknek biztos hasznát vehetnénk. De a tárcámban levő pénz nagyon kevés volt, így óvatosan és takarékosan kellett válogatnom. Majd észrevettem egy színes táblát a boltban: „Vegyen részt a sorsoláson, és nyerjen 100 dollár értékű élelmiszert! A nyertes nevet jövő szombaton sorsoljuk ki.” Majdnem felkuncogtam – lemondóan. Még soha nem nyertem semmit – gondoltam. De hé, mit veszíthetek? Így leírtam a nevemet és a telefonszámomat az egyik üres lapra. Aztán megfeledkeztem az egészről, és megvettem néhány, feltétlenül fontos ételt, és hazamentem, hogy a családomról gondoskodjam. A hét elrepült. Milyen megkönnyebbülés a gyülekezeti családunkkal közösségben lenni és együtt dicsőíteni Istent, miközben nem kell a világ gondjaira gondolnunk – bár kértük, hogy imádkozzunk szörnyű anyagi helyzetünk miatt. Nem sokkal naplemente előtt értünk haza. Mikor lement a nap, megköszöntük az Úrnak, hogy egy újabb nyugalmas napunk volt vele. Épp hozzákészültem, hogy ágyba dugom a gyerekeket, mikor váratlanul megcsördült a telefon. Felkaptam a kagylót: „Halló?” „Mrs. Barbara Fisherrel beszélek? – kérdezte egy női hang a vonal másik végén. Mikor nyugtáztam, hogy én lennék, folytatta: Azért hívom, mert jó híreim vannak. Ma volt a sorsolás az üzletünkben, és örömmel közlöm, hogy ön nyert. Ezzel 100 dollárt nyert, amit élelmiszerre költhet!” Elnémultam, bár nem kellett volna. A Mindenható tudta, szükségünk van ételre és más háztartási cikkekre. És most már elég pénzünk volt, hogy azt válasszuk, ami a leginkább szükséges volt. Ő tényleg hűségesen megelégít Jézus által.

Barbara Fisher
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.