A szombat

„Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.” (2Mózes 20,8)

Németországban tombolt a 2. világháború. Olyan sok minden megváltozott a háború kezdete óta. Apukám és ikertestvére volt a két legidősebb fi ú egy 9 fős családban. Anyukájuk minden tőle telhetőt megtett, hogy gondoskodjon a gyerekekről, míg az édesapjuk távol volt tőlük, és a háborúban szolgált. A szörnyű körülmények miatt a családnak gyakran nem volt elég ennivalója. Legtöbbször egy föld alatti óvóhelyen aludtak éjszaka, mert attól féltek, hogy a ledobott bombák eltalálják a házat. A család többnyire éjszakai alvásra használta a bunkert, noha szűkös lett, mikor a családból mindenki benn volt. Igazából egyes éjjeleken anynyira zsúfolt lett, hogy az apukám és pár bátyja inkább a szomszéd gazda sokkal tágasabb csűrjét választotta az alváshoz. Egyik éjjel apukám a testvéreivel már elindultak a szomszéd csűrjéhez, mikor édesanyjuk megállította őket: „Fiam, ne felejtsd el, hogy ma péntek este van. Holnap szombat, és gyülekezetbe megyünk, mint mindig. Ma együtt kell aludnunk, így mikor holnap reggel felkelünk, készülünk, hogy mind együtt menjünk az imaházba.” Apukám az édesanyjára nézett, míg beszélt. Tekintete arcáról a bunker bejáratánál takarosan sorakozó öcséi és húgai cipőjére siklott. Néhány cipő túl kicsi volt már, és kidörzsölte a kis lábukat. Több cipő meg túl nagy volt, így szalmával tömték ki a rést a lábujjuk és a cipő orra között. Mégis minden cipő szép rendben sorakozott mint csöndes emlékeztető, hogy a szombatnap más, mint a hét többi része. A szombat szent volt. A szombat volt az a nap, mikor a család gyülekezetbe ment, hogy megünnepelje a mennyei szerető Atyát, aki ebben a borzalmas időben gondot viselt a családról. Édesapám elnézett a cipők soráról, és visszanézett anyjára. Úgy döntött, tiszteletben tartja a kérését. Aznap éjjel öccseivel a bunkerban aludtak a család többi tagjával. Ahogy a gyerekek letelepedtek aludni, vijjogni kezdtek a légvédelmi szirénák, majd bombák hullottak. Egy sivítást követő hangos robajt hallottak. Ők benn maradtak a bunkerban. Reggel, mikor a család előbújt az óvóhelyről, csak parázsló hamut láttak ott, ahol még nemrég a szomszéd csűrje állt. Nehéz, de hálás szívvel mentek imaházba azon a szombati reggelen. „Azért megáldotta és megszentelte az Úr a nyugalom napját.” (2Mózes 20,11)

Beatrice Tauber Prior