2022. július 22., péntek
Visszanyert bizalom
„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak.” (Róma 8,28)
Gyönyörű tavaszi nap volt. Lelkészünk a feleségével épp nyaralásra készült egy másik kontinensre, hogy együtt lehessenek a fi ukkal és annak családjával. Mikor elutaztak, megkértek minket a férjemmel, hogy vigyázzunk a házukra, és legalább hetente kétszer aludjunk is ott. Úgy döntöttünk, hogy minden kedden megyünk át ott aludni. Mivel aznap szerettem volna egy kicsit kitakarítani a házat, így én értem oda először. Gyorsan telt az idő, és leszállt az este. Már besötétedett! Még mindig vártam a férjem érkezésére. Hirtelen megcsördült a telefon. A férjem hívott: „Ma este nem jöhetek, hogy veled legyek” – mondta, és a megoldandó probléma kifejtése követte. Most ijedtem meg igazán! Óriási volt a ház, akkora, mint három lakás… egyszerűen nem maradhatok egyedül! Három bejárata van, és elveszetten éreztem magam tőle. „Imádkozz Istenhez – tanácsolta a férjem –, és aludj jól!” Meg voltam rémülve, de azt tettem, amit mondott, miután minden ajtót bereteszeltem (amiknek együttesen 13 speciális zára volt). Imádkoztam, és az egyik első emeleti szobában aludtam. Az éjszaka szokatlan órájában felriadtam. Fel akartam kelni az ágyból, de nem volt hozzá erőm. Újra és újra megkíséreltem (sokszor), de mind hiába. Magamnál voltam, de fogalmam se volt, mi történik velem. Nem éreztem jól magam, és anynyira legyengültem. Ima közben, Istenben bízva, ötletet adott nekem: csússzak le a padlóra, még ha nem is tudok felállni. Majd két könyéken elvonszoltam magam a 6–8 méterre levő ablakhoz. Miután odaértem, egy pillanatot szusszantam, míg fel tudtam állni, hogy kinyissam. Végre, friss levegő! De mi történt? A gázégő gyújtólángja kialudt, és a gáz beszivárgott a helyiségbe, lecsökkentve a szükséges oxigéntartalmat. Mintha megrészegedtem volna! Vajon ki ébresztett fel? Egy angyal – jó időben. Különben hamarosan végleg elaludtam volna. És ki léphetett volna be a házba, hogy segítsen, olyan sok zár mellett az ajtókon? Az azóta eltelt 3 év alatt egyre inkább megértettem, hogy Istennek terve van velem: szolgáljak hölgyeknek, amint én is megtapasztalom az Ő jelenlétét az életemben. Az Úr mindannyiunkat hív, legyünk nagykövetek, és használjuk az istenadta bizalmunkat, ajándékainkat, együttérzésünket és forrásainkat a dicsőségére. Mert hamarosan visszajön! Drága Uram, segíts bíznunk benned, és hogy semmit ne veszítsünk el a drága időből!
Anna Nadasan