Szárnyai árnyékában

„Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége.” (Zsoltárok 91,4)

Egy forró nyári este, fél 8 körül, miközben könyvevangélistaként könyveket árultam a texasi Houstonban, a csoportvezetőm egy pláza parkolójához irányított. Beszélgetni kezdtem az emberekkel, és már lassanként eladtam pár magazinkönyvet (könyveket vonzó magazinformában). Aztán egy parkoló autóhoz mentem, amiben egy férfi ült. Megmutatta neki az eladó könyveket, és elmondtam, hogy az eladásból befolyó pénz segítségével az iskolázásomat fogom kifi zetni. „Azt hiszem, boldoggá tennék önt ezek az olvasmányok” – mondtam mosolyogva. De ő csak jól megnézett magának, és úgy nevetett rám, amitől meglehetősen kellemetlenül éreztem magam. „Rendben van, ha most nem engedhet meg magának egy könyvet – folytattam – De értékelnék akár egy adományt is az oktatásomra.” Elnézett mellettem, és nem úgy tűnt, mint akit érdekli a dolog. „Felajánlhatom akkor, hogy imádkozom önnel, mielőtt megyek a dolgomra?” – kérdeztem tőle. Miután imádkoztam érte, tovább mentem, és láttam, hogy mások is jönnek a kocsijukhoz, akiknek is adhatnék könyvet. Nem sokkal később meghallottam egy hangot, amint a parkolón keresztül szólít meg: „Adok pénzt.” Megörültem neki. Megfordulva láttam, hogy az autóban ülő férfi az, akiért az előbb imádkoztam. „Melyik könyvet szeretné megvenni?” Felkészületlenül ért az ördögi kacaja és a felkínált 20 dollárja, hogy menjek a parkoló egyik sötét részére, és legyek együtt vele. Hirtelen megrémültem, értéktelennek éreztem magam, és ránézve megmondtam neki: „Sajnálom, uram, ha félreértett. Ezt nem teszem meg önnek.” Mikor arrébb mentem, követni kezdett a parkolóban. Most már remegve és sírva futásnak eredtem, és pont a kocsijából kiszálló nőbe ütköztem. Amint meglátta a könnyeimet, megkérdezte, mi történt velem. Ahogy elmeséltem, megölelt, és segített megnyugodnom. Hálásan neki adtam az egyik könyvemet, a Krisztushoz vezető lépéseket. Ezután imádkozott velem, és éreztem Isten védőszárnyait felettem. Majd felhívtam a csoportvezetőmet, hogy beszámoljak neki az esetről. Mielőtt aznap este ágyba kerültem volna, megköszöntem Istennek, amiért elküldte egy angyalát, hogy emlékeztessen: „béke van a vihar fölött”.

Diana Celaya