A védelmezőm

„Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” (Ézsaiás 43,1)

Számotokra kicsoda Jézus? Középiskolásként azt mondtam volna: „Jézus az apám.” Én elvesztettem az apukámat, és így az Úr lett az édesapám. Nagyon személyes élmény volt, egy szeretetteljes, gyengéd kapcsolat, ami keresztülsegített az élet néhány fontos időszakán. De az évek során történik ez-az. Az élet. Hogy elfoglaltak vagyunk, és bántjuk egymást. És ha nem vigyázunk, elkezdhetjük a kérdést olyan talpraesett feleletekkel megválaszolni, amik teljes egészében igazak, csak személyesen nem jelentenek nekünk semmit. Kis időt töltöttem itt, ami kemény hely, mert üresen és védtelenül hagyja a lelked legmélyét. Bánat, bűntudat és szégyen követi: ez tette velem. A szégyen megtalálja a módját, hogy irányítson, és azt mondja nekünk: nem vagyunk értékesek. Nem vagyunk méltók szeretetre, kiteljesedésre vagy az Úrral való kapcsolatra sem. Amikor nemrég a szégyenérzetről gondolkodtam, láttam magam kistiniként, amint egy drótkerítésen ülök, összehúzom magam, és karommal átfogom a térdem, fejemet lesütöm. Mellettem egy erős lény áll, akiről azt feltételeztem, hogy Isten az. Kezében egy hosszú, olyan anyagból készített korbácsot tart, amivel legalább közepesen nagy fájdalmat okozhat. Az ostor újra meg újra lecsapott rám. Minden ütéssel csak erősödött a szégyenem és bűntudatom. Meg voltam rémülve, és úgy éreztem, csapdába estem. Feszültség öntött el, ahogy minden egyes újabb csapásra vártam. Elgondolkoztam rajta, vajon miért is ez a jelenet ötlött az eszembe, holott bizonyára az akkori érzéseimet jelenítette meg. Abban a pillanatban – mikor féltem, egyedül voltam, és leütöttek – megjelent Jézus. Szeretettől és szépségtől sugározva kinyújtotta az egyik kezét, vádlóm oldalára tette, és könnyedén félretaszította. „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.” (Lukács 18,16) Abban a pillanatban megláttam, hogy az a személy, akit Istennek hittem, elvesztette az erejét, és elfutott. Sátán volt, aki magára vette Isten alakját. De Krisztus közbelépett, és bár nem érdemeltem meg, de megszabadított. Abban a pillanatban megkönnyebbülést éreztem. Békét. Biztonságot. Nyugalmat. Hatalma, Igéje, szeretete és döntése általi megszabadulást. És Ő érted is közbelép, és megszabadít. Talán nem változnak meg a körülményeid. De az Úr szeretetébe, kegyelmébe és elfogadásába vetett bizalmad igen. Kicsoda számomra Jézus? Még egyszer: a válasz személyessé vált. Jézus a védelmezőm. Kicsoda nektek Jézus?

Jennifer Haagenson