2022. július 11., hétfő
Állj meg, nézz rá és kapcsolódj hozzá
„Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték, és meghallgata engem.” (Zsoltárok 120,1)
Szeretem imádsággal indítani a napot, hogy jó időben jó helyen legyek, áldásul Isten népe számára. Ez inkább olyan, mint egy séta az úton. Isten képes embereket az ösvényünkre állítani. Választhatunk: Ott maradhatunk a mi oldalunkon, és segíthetünk nekik, vagy átmehetünk a másik oldalra, és nem segítünk rajtuk. Az irgalmas szamaritánus példázata (Lukács 10,25–37) jó példa arra, mikor egy zsidó „felebaráthoz” egy nagyon valószínűtlen személy, egy szamaritánus járókelő szeretettel fordult. Az az érdekes most, hogy újra átnézem a történetet, hogy Isten három embernek is lehetőséget adott segíteni valakinek az útjukon: egy zsidó papnak, egy lévitának és egy szamaritánusnak. A pap és a lévita átment az út túlsó oldalára, hogy ne kelljen kapcsolatba kerülnie a sérült emberrel. Ez az ő tudatos döntésük volt. Arra gondoltak: Nem, nem fogok segíteni! Másrészt meg a szamaritánus nem ment át a másik oldalra. Ő önzetlenül a segítségnyújtás mellett döntött. Feltételezzük, tudta, hogy azt teszi, amit az Úr vár el tőle. Még a zsidó jogtudósnak is, aki megkérdezte Krisztustól: „Ki az én felebarátom?”, kelletlenül el kellett ismernie, hogy egyedül a szamaritánus volt irgalmas. Ő megállt, ránézett és kapcsolatba lépett a sérült utazóval. Nemrég Rose barátnőmmel biciklitúrára indultunk egy sáros földút mentén Kelet-Oregonban. Végül odaértünk, és kicsit elidőztünk egy gyönyörű vízesésnél. Majd mivel felhőszakadás közeledett, amellett döntöttünk, hogy jobb, ha sietve visszafordulunk. Az egyik kanyar után megláttunk egy gyorsan közeledő nőt, aki megszólított minket: „Nem láttak egy kislányt?” Nem láttunk. Gyorsan továbbfutott. Az utána jövő kifulladt férfi elmagyarázta: „Eltűnt a lányunk! 9 éves, és [kinyújtotta a kezét] kb. ilyen magas.” Rose válaszolt: „Segítünk keresni, csak előbb még el kell mennem a feljebb lévő mosdóba.” Én imádkozva lefelé tekertem az ösvényen, bízva a 120. zsoltár 1. verse ígéretében (ami a mai Ige). Nem sokkal később visszafelé jövet szembetalálkoztam Rose-zal. Elújságolta a hírt: „Amikor odaértem a mosdóhoz, meghallottam egy gyereket bentről énekelni. Kiderült, hogy ő volt a házaspár eltűnt lánya!” Mivel Rose és én megálltunk, meghallgattuk őket, és kapcsolatba léptünk ezekkel a bajban levő szülőkkel, Isten felhasználta az imáinkat és segítségünket, hogy ezek a „felebarátok” egyesíthessék a családjukat. És egyáltalán nem számított, hogy bőrig áztunk az esőben.
Diane Pestes