2022. július 7., csütörtök
Sárhányó, kerítés és hit*
„Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.” (Zsoltárok 34,20)
Mikor egy kis nonprofi t cégnek dolgoztam Nyugat-Virginiában, 55 percet ingáztam. Az út nagy része úgy kanyargott, mint egy szarvascsapás, és többségében nem volt hálózati lefedettség. Egyik forró nyári napon, még mielőtt hazaindultam volna, leesett az eső, de hamar el is állt. Semmit nem tudtam az utak kémiájáról. Napokig nem esett előtte, így az olaj és más vegyi anyagok összeállva különösen csúszóssá tették az utat. Ahogy a második kanyarnál bekanyarodtam, úgy éreztem, mintha a megyei vásáron ültem volna fel egy vidámparki kocsira, ahogy oldalra fordult a kocsim, és tovább száguldott az úton. Majd bumm! Minden elcsendesült, és kellemetlen szagú gőz csapott fel a motorháztető alól. Ahogy az úton botorkáltam, észrevettem, hogy az utasülés felőli ajtó egy telefonpóznának csapódott, ami egészen a tetejéig széthasadt. 30 méter hosszú kerítést is kidöntöttem, és a rendszámom 2,5 méter magasan landolt egy fán. Én meg csak egy pár centis folttal sétáltam el a karomon, amit a légzsák okozott. Ami pedig lehet, még csodálatosabb, hogy annak az egy embernek a közelében ütköztem, akiről tudtam, hogy az út mellett él. Ugyanabban az időben két másik baleset is történt a környéken. A ragyogó napsütéses délutánon az útviszonyok továbbra is halálosak voltak. Isten nem óvta meg az autómat vagy a kerítést, de engem megmentett, és biztosította számomra azt a kényelmet, hogy segítséget kapjak valakitől, akit ismerek. Amilyen szörnyű volt a helyzet, még rosszabb is lehetett volna. Az „igaz” szó mai értelmezése szerint a legtöbben, köztük én is, büszkének éreznék magukat attól, hogy azt állítjuk: a leírás rólunk szól. De a Biblia Isten követőinek leírására használja a kifejezést. Nem belőlünk fakad az igazságosság: onnan ered, hogy a Szentlélek bennünk van. Nem hiszem, hogy az Úr azért mentett meg, mert igaz lennék, hanem mert még nem fejezte be az igazságossága kimunkálását bennem. Köszönöm, Uram, hogy megmentettél, és megengedted, hogy elmondjam, hogyan munkálkodtál az életemben, amivel mások hitét tudom erősíteni. „Bátorítsátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.” (1Thesszalonika 5,11; az angol fordítás alapján)
Deidre A. Jones
* Eredetileg itt közzétéve 2020. február 2-án: http://highlandcounty22.adventistchurchconnect. org/sabbath-thoughts-blog/july-27-2010,.