myBible logó myBible
Fiókom

2022. július 3., vasárnap

Hiszek a csodákban!

„És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam.” (Ézsaiás 65,24)

Hiszek a csodákban, mert láttam Istent, ahogy csodákat tett a családom érdekében és értem, mikor látszólag minden körülmény azt sugallta: ez teljesen lehetetlen. Nemrég újra megtette a férjemért és értem ugyanaznap két különböző helyzetben. Nyugdíjazásunk óta gyakran utazgatunk a férjemmel együtt. Az évek során megtanultuk, hogy ahogy idősödünk, már nem olyan fürge a testünk, mint korábban, így mikor repjegyet foglalunk, hagyunk magunknak elég időt az érkezés és az indulás között, hogy elkerüljük a rohanással járó stresszt. Nemrég olyan helyzet állt elő, hogy a férjemnek egyedül kellett utaznia. Nem vettem észre, míg már túl késő nem volt, hogy csak 40 perce van a gép földet érése és a következő járat indulása között. Rögtön elfogott az aggódás: „Mi lesz, ha a repülő későn érkezik, vagy az indulási kapu messze van, és ő lekési a csatlakozást?” Az indulás reggelén hívott, hogy elmondja, már úton van a reptérre. Újra csak aggódni kezdtem. Nem szeret mobilt magánál hordani. Mikor azt javasoltam neki, hogy kérje kölcsön valaki telefonját a reptéren, hogy értesíthessen engem, ha időben oda ért, csak nyugodtan annyit mondott: „Ne aggódj emiatt, minden rendben lesz.” Tovább imádkoztam, hogy az Úr segítsen neki elérni a csatlakozását. Később értesítés jelent meg a mobilomon a légitársaságtól, hogy a járat 19 perccel később indul. Felkiáltottam: „Köszönöm, Úr Jézus!” Aznap reggel programom volt: beszélnem kellett egy közösségi oldalon élőben (Morning Manna Prayerline), és kicsit tartottam tőle, mert a hangomon érződött az allergia. Csak suttogva tudtam megszólalni, és Istenhez kiáltottam: „Atyám, röviden kell szólnom, én meg alig tudok beszélni is. Kérlek, segíts meg!” Ézsaiás 65,24 azt mondja: „Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.” A Mindenható hallotta az imámat, és mikor eljött az idő, hogy beszéljek, már megerősödött a hangom. Messze felülmúlta az elvárásaimat. Igen, hiszek a csodákban. Az Úr megválaszolta az imáimat, és mélységes hálát érzünk iránta. Ő még mindig végez csodákat. Hívd Őt, mondd el neki minden gondodat. Meghallgat, és mindent a javadra munkál majd, még úgy is, ha a körülmények alapján ez lehetetlennek tűnik.

Shirley C. Iheanacho 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.