Viharos idő

„Erősségem az Úr és énekem, szabadítómmá lőn nekem…” (2Mózes 15,2)

Egyik szabadnapomon a nyári táborban úgy döntöttem, a szabadidőmet a családdal töltöm odahaza. Egy útmenti benzinkútnál megállva éreztem, hogy rezeg a telefon a zsebemben. Kihúztam, és elolvastam a vészhelyzeti fi gyelmeztetést: „Árvízriasztás 17 óráig.” Felnéztem. Napsütés a fejem fölött és barátságos felhők úsztak tova a levegőben. Elnevettem magam, és folytattam az utamat. Lassanként viszont a napsütötte égbolt elsötétedett, és fellegek hömpölyögtek rajta. Már csak 30 percnyi út volt hátra, mikor észrevettem az esőcseppeket a szélvédőn. A könnyű eső masszív felhőszakadásba csapott át. Addigra a szürke, hömpölygő felhők zöldes, kavargó fellegekké tömörültek. Végül esőfüggöny takarta el a kilátást, ahogy már lépésben araszolva lassítottam, az út szélére leparkoló autók mellett elhaladva. Remegő kézzel és dobogó szívvel nyugtatgattam magam: „Ennél rosszabb hóviharokon is túljutottam, nem árt meg egy kis eső.” Végül eljutottam addig a pontig, mikor már nem tudtam irányítani a kocsimat. A szél ráncigálta az autót, az út folyóvá változott, és kihívóan méregetett a zöld ég. A gondolataim ide-oda cikáztak, mikor megálltam egy jármű mögött, és az ugrott be: Ez tornádó lenne? Egy nagy törmelékdarab át tudná törni a szélvédőt? Az árok biztonságosabb, mint a kocsim? Csak ültem ott, és hallgattam az ablaktörlők nyöszörgését, ahogy eszeveszetten, de haszontalanul próbáltak ellenszegülni az esőnek. Istenem, fogalmam nincs, mi folyik odakinn, csak helyezz biztonságba! Nem mondhatom el, hogy egy kicsit is megnyugodtam a vihar felől, vagy hogy abban a pillanatban abbamaradt volna az eső. Nem, továbbra se tudtam, mi lesz velem. Az autóm tovább hánykolódott a szélben, és a szívem is hevesen vert. Végül élve és épségben kerültem ki a viharból. A hazafelé vivő út hátralevő részében láttam tövestől kicsavarodott fákat, elárasztott füves területeket és megtépázott csűröket összeomlani. Ahogy nagyszüleim kocsibejárójára felhajtottam, másik gyors imát suttogtam el: „Köszönöm a védelmedet, Uram!” Az élményre visszagondolva lelki kapcsolatot alakítottam ki: a Mindenható minden egyes viharunkon át vezetni szeretne minket. Lehet, hogy most szó szerint vagy metaforikusan viharokkal kell megküzdenetek. Ha így van, bátorítani szeretnélek, hogy mindig nézzetek fel Krisztusra védelemért és erőért.

Britni Conrad