2022. június 30., csütörtök
Étel a gyerekeknek
„… Jobb adni, mint venni.” (Apostolok cselekedetei 20,35)
A Covid-19-koronavírus kitörése idején 2020-ban a mindennapi élet leállítása túlment minden képzeleten. Az alaszkai Palmer kerületünk iskoláit nagy hirtelenséggel bezárták. Ez azt jelentette, hogy a diákoknak, akik számítanak a naponkénti iskolai ebédre, most anélkül kell boldogulniuk. Kerületi közlekedési csapatunk gyorsan összeállított pár rövid buszjáratot, és mint kiemelkedő státuszú buszsofőrnek azonnal felajánlották nekem az egyik útvonalat. Táplálkozási osztályunk két csodálatos hölgyével összefogtunk a naponkénti 2 órás útra. 2020. március 23-án hétfőn kezdtük meg a kiszállítást. „Szeretnénk tájékoztatni – mondta az egyik nő –, hogy nagyon versengőek vagyunk, és a legtöbb ételt ki szeretnénk osztani ebédre.” Máris belementem. Csapatunk pikkpakk magához ragadta a vezetést ezen a barátságos versenyen, mivel ezek a hölgyek keményen dolgoztak, és jól összebarátkoztak az útvonalunk különböző átvételi pontjain élő családokkal. Minden nap az átlag 88 ebéd kiszállításánál azt tapasztaltuk, hogy nagyon intenzív a munka, és az ebéddobozok pedig súlyosak! Pénteken a megszokott ebédmennyiség kétszeresét vittük ki, hogy tanulóinknak kicsivel több ennivaló juthasson, amit megehetnek a hétvégeken. A családok a kocsijukban találkoztak velünk, bár az egyik család hószánkóval vette föl a gyerekeik ebédjét. Néhányan terepjáróval jöttek, mások biciklin, és egy valaki egy piszkos motoron. Miután minden nap kiszállítottam az ebédeket a busszal, még 26 újabb adagot pakoltam be a kocsimba, hogy kivigyem a saját rendszeres „buszjáratos” családomból 9-nek, akik túl messze laktak az útvonalunk átadópontjaihoz képest – vagy kisgyerekeik voltak, és maguktól nem tudtak eljutni az átvételi pontokhoz. El sem mondhatom, milyen hálásak voltak ezek a családok, hogy elhozták nekik az ebédet, mivel máshogy nem kapták volna kézhez. Minden fárasztó nap végén – és különösen péntekenként – délután lepihentem, amire már nagy szükségem volt. Képzelhetitek, milyen örömmel üdvözöltem a szombatot, amin minden héten meg kell pihenni. Mire 2020. május 21-én befejeződött az ebédkiszállító program (ami az iskolaév utolsó napja lett volna), csapatommal már 3.885 ebédet adtunk át. Igen, ezzel „megnyertük” a nem hivatalos versenyt, de mindennél csodálatosabb élmény volt az az öröm, hogy Isten felhasznált az iskolai körzetemben levő gyerekek szükségleteinek kielégítésére. Akár pandémia idején, akár más kihívásban, de titeket mire hívott Isten, mit tegyetek meg érte?
Sonia Brock