Miről mesél a fa?

„A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.” (Jób 14,9)

Az általános iskola előtt álltam, ahol az unokám, Soffi a tanul. Ott álldogáltam, és próbáltam megőrizni az egyensúlyomat, miközben az erős Santa Ana szélrohamai csaptak le rám. Miután már biztos lábakon álltam, észrevettem egy magas, nemrég ültetett fát közvetlenül mellettem. Nem tudnám megmondani, milyen fajta volt, ahogy bátran ott magasodott minden levelétől megfosztva, és alig moccant meg, nem számítva, milyen erősen fúj a szél. A fácska szerencséjére három oldalról erőteljes faoszlopokkal volt körülvéve, amiket egyenként rögzítettek vékony törzséhez, majd egymáshoz kötöttek, hogy a rudak kört formáljanak, ami azt biztosítja, hogy a fa magasra nő, és egyenes lesz. A fa látványa sok bibliai utalást juttatott eszembe, ami a fákat összehasonlítja az emberekkel. Az 1. zsoltárban azt olvassuk, hogy az Úrban gyönyörködő személy olyan, „mint a folyóvíz mellé ültetett fa” (3. vers). És itt lennék én, a gyerekek iskolája előtt állva. Feltettem magamnak a kérdést: Mi kell ahhoz, hogy egyenesre nőjenek, magasak és egészségesek legyenek? A gondoskodó szülők szeretetének vize, akik Isten Szavával és a mennyei Szentháromsággal (az Atya Istennel, a Fiú Istennel és a Szentlélek Istennel) vezetik utódaikat. Ez a három tartóoszlop megakadályozza a fát az eltévelyedésben. Jób olyan volt, mint egy jól öntözött fa: magasra nőtt, erős volt, és összegyűjtötte gyermekeit hite árnyékába. Ám egy napon a fája tövig megrendült, és úgy tűnt, hogy ezt az óriási fát örökre kivágják. De a pátriárka megértette, hogy a fa, amit Isten Igéje és a Jézusba vetett hit vezetett, nem maradhat sokáig fekve. „Ha kivágják, újból kihajt… A víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete.” (Jób 14,7. 9) A víz puszta illata újraéleszti a fa csonkját, és hamarosan folytatja növekedését, egyenesebben és magasabban, mint valaha, mert érdemes időt és gondot fordítani arra, hogy a fát teljes potenciáljához elvezesse.

Lourdes E. Morales-Gudmundsson