myBible logó myBible
Fiókom

2022. június 20., hétfő

Újratervezés a koronavírus miatt

„Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet fogom, és aki ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek!” (Ézsaiás 41,13)

Előfordult már korábban is. Csak azért indultunk el GPS-szel vagy beépített iPhone-térképekkel a célállomásunk felé, hogy lássuk, hol van az úton valahol baleset vagy útfelújítás, ami miatt nem haladhatunk a szokásos útvonalon. A térkép jelzi, hogy újratervez, majd mutatja is a legjobb alternatív útvonalat. Nem mindig örülünk a változásnak – meg néha a késésnek –, de tényleg nincs más lehetőségünk, így ehhez igazítjuk a tervünket, és folytatódjon az utazás! Így volt ez, mikor a Covid-19-világjárvány lecsapott földünkre, nemzetünkre, majd államunkra és végül még a közösségeinkre is! Biztonságunk érdekében a 2020-as pandémia fényében ehhez kellett igazítani gondolkodásunkat, és változtatni kellett szokásos tevékenységeinken, de még a hosszú távúakon is. Megzavart bennünket az iskolák, vállalkozások és templomok bezárása, és csalódottak vagyunk, hogy törlődtek a különleges események – és bármilyen gyülekezés, amire 10-nél többen mentek volna el. De mivel ez egy bizonytalan idő, ehhez igazodunk, hogy eleget tegyünk neki, és a javaslatok szerint haladjunk előre. Az „otthon maradás” és a „szociális távolságtartás” új fogalom most, amit még gyakorolnunk kell, mert családaink és hazánk minden polgárának biztonsága a legfontosabb, amit figyelembe kell venni. Némelyek azon töprengenek: Mi történik most a világunkkal? Ez a járvány valami olyan, amire a világ végéhez közel már számítanunk kell? Szó se róla, az emberek félnek. Amiben nem egészen biztosak, de a tetteik ezt erősítik meg, ahogy sorban állnak ételért, vízért és más alapvető dolgokért. Nekünk is, akik hiszünk abban, hogy Istené az irányítás, néha vannak rettegő pillanataink. Ha nem a COVID-19-től, akkor valószínűleg valami mástól félünk. Karoljuk át magunkat a Szentírás vigaszt nyújtó ígéreteivel: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz.” (Zsoltárok 55,23) „Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem.” (Zsoltárok 34,5) És végezetül: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,6–7)

Köszönöm, Úr Jézus!

Bernadine Delafield 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.