myBible logó myBible
Fiókom

2022. június 19., vasárnap

Egy istenes férfi

„Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál. Az én parancsolataimat tartsd meg, és élsz…” (Példabeszédek 7,1–2)

2018-at írtunk, és újra apák napja volt. Milyen örömmel tárcsáztam a család számát, hogy halljam apukám hangját. Majdnem láttam ragyogó szemét magam előtt. Hallottam a nevetését, ahogy felismerte a hangomat. Én a hetedik gyereke voltam, és tudtam, hogy olyan mélységesen szeret, mint a többi kilencet. Különlegesnek éreztem magam, mintha én lennék az egyetlen lánya, de a többiek is mind tudták, hogy ők is különlegesek. Hálásan fejeztem ki születésnapi köszöntésemet mennyei Atyámnak, tudva, hogy különleges irgalma tartotta meg apát 103 (mindjárt 104) évig. Bár még meglehetősen korán volt aznap, ismertem reggeli rutinját: egy pohár citromleves víz, egy fejezet a Bibliából a reggeli áhítata után és egy séta még reggeli előtt. Apa Istennel töltött ideje nem alku tárgya, még ha a királynő is látogatná meg. Az otthonunkban megalapozott elvek elsősorban a Biblián nyugodtak, majd Ellen G. White ihletett írásai támogatták meg őket. Ezzel a szilárd lelki alappal együtt kaptunk leckét szeretetről, együttérzésről, nagylelkűségről és minden olyan erényről, amit Isten Igéjéből igényelt apa. Ruhásszekrénye még mindig aprólékos gondolatokkal van kirakva, így mikor bármilyen alkalomra felöltözve kilép a hálószobájából, feje megfordul, és szeme felcsillan. Legnagyobb öröme, hogy minden gyereke a lábnyomában jár. Ahogy a mondás is tartja: „Környezetünk termékei vagyunk.” Az aapával folytatott beszélgetés révén Jézus kapcsolatára gondoltam az Atyával. Ő azt mondta a tanítványoknak János 10,30-nál: „Én és az Atya egyek vagyunk.” Osztoztak a teremtésen, az üdvtörténeteken és a világmindenség számára lefektetett terveken. Krisztus szeretetből és együttérzésből mégis feladta a pozícióját, és szolgává lett, hogy visszakaphassuk a helyünket mint fiak és lányok. Jézus, a bátyánk tudja, hogy mi is környezetünk termékei vagyunk. Következetes imaélete – amivel Atyja erejét kereste – és szolgáló élete: példa előttünk. Minden nap ünnepeljük meg az apák napját mennyei Atyánkkal, hálát adva neki feltétlen szeretetéért. Arra figyelmeztet bennünket: „Tartsátok meg parancsaimat, hogy éljetek.”

Sonia Kennedy-Brown  
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.