Lehangoltan vagy felemelően

„Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen és Ámen.” (Zsoltárok 89,53)

Reggel a 88. zsoltárt olvastam a New Living Translation fordításában. Így hangzott a bevezetés: „Kórah fi ainak zsoltáréneke. A karmesternek: A „Betegség” kezdetű ének dallamára éneklendő. Az ezráhi Hémán tanítókölteménye.” Hamar megértettem, miért ezt a zsoltárt énekelték „A levertség elszenvedése” kezdetű ének dallamára. Pozitív sorral indít: „Uram, szabadító Istenem”, azonban gyorsan megindul lefelé. Bár Istent említi az ének, igazából Hémánról és a bajairól szól. „Hozzád kiáltok éjjel-nappal.” „Jusson hozzád imádságom, figyelj esedezésemre.” „Tele van bajokkal a lelkem.” Aztán az Urat hibáztatja és vádolja: „Elszakítottad tőlem ismerőseimet.” „Miért taszítasz el engem, Uram?” „Rám zúdult izzó haragod.” A zsoltár depressziósan zárul. A halálról beszélve így szól: „Már csak a sötétség ismer engem.” Valami bátorítóbbra vágytam, ezért továbbolvastam. A 89. zsoltár így indul: „Uram, kegyelmes tetteidről éneklek örökké.” És a dicsőítés folytatódik – 38 versen át. Az író többek között az Atya kegyelmes szeretetéről, hűségéről, ígéreteiről, hatalmáról, dicsőségéről, méltányosságáról, igazságáról, csodálatos hírnevéről és igazságosságáról szól. A 39–49. versben a zsoltáros azokra néz, amiket nem ért, és az 50–52. versben kifejezi kételkedését. Örömujjongásban tör ki a végére: „Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen, ámen!” Hű, micsoda kontraszt! De mi volt a különbség? Az elsőt az ezráhi Hémán szerezte, a másodikat az ezráhi Étán. Tehát ugyanabból a családi háttérből jöttek. Mindketten foglalkoztak a csalódottságukkal, de egyikük lehangoltnak, másikuk meg lelkesedőnek érezte magát. Amint újra átvettem a fejezeteket, rájöttem, hogy Hémán magára és az érzéseire koncentrált, meglehetősen valószínű túlzással. Ezzel szemben Étán Istenhez vitte az érzéseit, de az Úrra és az igazságra összpontosított. Gyakran hallottam mondogatni, hogy azzá leszünk, amire koncentrálunk. „Istenem – imádkoztam –, segíts felismerni az igazságot magamról és a kihívásaimról, de hadd fókuszáljak rád és az igazságra. Segíts olyan lennem, mint te. Tedd felemelővé, bátorítóvá a szavaimat, de még az arckifejezésemet is.”

Helen Heavirland