Reagálás vagy válaszadás

„A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk!” (Zsoltárok 46,12)

Nemrégiben egy új történetet olvastam egy nőről, aki teljesen felhúzott autóablakokkal vezetett egy közeli vidéki városkába egy találkozóra. Felfi gyelt rá, hogy hirtelen egy kis egér szaladt el az utasülés felőli ajtó ablaka mellett. Rémületében a nő sikoltozni kezdett. Fülsiketítő sikolyai még több energiát adtak az egér kének, ami a kocsi műszerfalára ugrott, vakon nekiiramodott a kormány felé, majd ott eltűnt. Egy mozgó jármű belsejébe bezárva egy immár láthatatlan egérrel a nő továbbra is nemszívesen látott utastársasága megjelenésére és eltűnésére reagált. Újra meg újra az autó lábpedáljaira taposott. Karjával kalimpálva, mivel azt gondolta, így majd több rágcsálómozgást láthat meg, elengedte a kormányt. O-ó! Kocsija irányt váltott, és egy nagy csobbanással az útmenti tóba hajtott. A szemtanúk rögtön segítséget hívtak hozzá, és a nőt nemsokára kimentették lassacskán elmerülő autójából. Persze az élet számos meglepetése gyakran zavaróbb egy önfejű egérnél. Valószínű, hogy te és én egy bizonyos ponton érzelmekkel reagáltunk valaki más jelenlétére, döntésére vagy viselkedésére, amitől kényelmetlenül éreztük magunkat, úgy, hogy nem vagyunk biztonságban, vagy megijedtünk. Ahelyett, hogy egy-két imádságos pillanatot szánnánk a kimért és megfelelő válasz eldöntésére, mi egyszerűen csak reagálunk. Ahelyett, hogy megjavítanánk a dolgokat, érzelmi reak ciónk az egész szituációt vagy kapcsolatot egy sötét „tó” fenekére „süllyeszti”. Akkor tágítsuk ki a képet: mindenkit meglepetésként értek az elmúlt hónapok több mint nyugtalanító globális eseményei. Imádkozva adtunk választ, vagy csak reagáltunk rájuk? Természetesen itt a kulcsszó az imádságos szívvel. Mikor váratlan sokk vagy veszteség ér, általában először félelemmel reagálunk, talán úgy is, hogy Isten elhagyott minket. Mégis ahogy a messiási és végidei próféciák is megerősítik, az Úr mindent tud a jelenünkről és a jövőnkről is. Őt soha nem érik meglepetésként a kibontakozó események. Segítséget nyújt, és irányít, ahogy átvészeljük őket. Valójában Ő velünk van. Dávid ezt jegyezte föl: „Megismerteted velem az élet útját.” Majd még hozzáteszi: „Teljes öröm van tenálad.” (Zsoltárok 16,11) Imádkozom, hogy inkább imádsággal válaszoljunk az akadályokra, mint hogy csak reagáljunk rájuk. Mindig ez legyen a feleletünk először: Uram, megbízom irántam való tökéletes szeretetedben. Te irányítsd a kormánykerekemet. Engedd, hogy a jelenlétedbe vetett hitem minden félelmemet lecsendesítse, és mutasd meg, hogy válaszoljak.

Carolyn Rathbun Sutton