Fiam – fekvőrendőröm

„És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.” (Ézsaiás 54,13)

Sok jó dolgot tanultam meg 9 éves fi amtól, Tedtől. Mindig elönt a büszkeség, mikor kijavít, és emlékeztet a helyes dologra, amit fi atalabb korában tanítottam meg neki. Egyik nap a konyhában takarítottam, régebbi maradékokra bukkantam, és túl akartam adni rajtuk. Így szóltam a fi amnak, hogy adja oda a szomszédoknak. Azonnal gyorsan és élesen válaszolt: „Anya, ennek már nincs jó illata. Ha mi nem ennénk meg, akkor miért akarod odaadni másoknak? Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.” A hüledezéstől nem tudtam mit reagálni erre. Szégyenemben csendesen lehajtottam a fejem, és kidobtam a szemetesbe az ennivalót. A másik emlékezetes eset mélyen beleégett a memóriámba: szombat este történt. Épp mosogattam, mikor a fiam odalépett, és azt mondta: „Anyu, még nincs vége a szombatnak, és te már elkezdtél dolgozni. Fél 7-ig még nem megy le a nap.” Nagyon elcsodálkoztam, milyen pontosan tudja a naplemente idejét is. Eszembe ötlöttek Ellen G. White áhítatos könyvéből (Our Father Cares) ezek az ihletett szavak: „Féltékenyen őrködjünk a szombat kezdetére és végére. Ne feledjük, hogy minden pillanata elkülönített, szent idő.”* Úgy éreztem, mélyen elítélnek fiam szavai, otthagytam a munkát, és leültem esti áhítatot tartani. Bármikor, ha túlzottan felgyorsulok az életben, elfelejtve, amit az Úr mond, kisfiam olyan lesz, mint egy „fekvőrendőr”. Lelassít, és azokra az apróságokra emlékeztet, amikre Isten kért meg. Lehetséges lenne, hogy gyerekeinknek egy-két dolgot meg kell tanítaniuk nekünk? Lehetséges lenne, hogy ártatlanságuk és élet iránti lelkesedésük olyan látásmóddal ajándékozza meg őket, amit mi, elcsüggedt felnőttek, már elveszíthettünk? Azt hiszem, igen. Hiszem, hogy ha megnyitjuk a szemünket és a szívünket, sok mindent találunk majd, amit Istenről és minket érintő kívánságairól tanulhatunk a gyerekeinktől. Könnyű nekünk, szülőknek, mindentudó magatartást magunkra ölteni a srácainkkal. De lehet, itt az ideje észrevennünk, igazából nem is tudunk mindent, amit tudni lehet az életről. Lehet, eljött az idő, hogy ránézzünk ezekre a kis emberkékre, és feltárjuk az általuk kínált bölcsesség aranyrögeit. Uram, add, hogy alázatot tanulhassunk a kisgyerekektől, mert azt mondtad, hogy egy napon majd egy kisgyerek fog terelgetni minket (lásd: Ézsaiás 11,6).

Esther Synthia Murali

* Ellen G. White: Our Father Cares, Review and Herald Publishing Ass., Hagerstown, Maryland, USA, 1991, 64. o. 175