2022. június 7., kedd
Imakérések
„Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint.” (Efézus 3,20)
„Miss Goring! Tanárnő!” Második osztályosaim kiabálták a nevemet, és már sorolták is a kéréseiket. Nem adtak helyet egymásnak. Kedves diákjaim közül páran szóltak, mindegyik más kéréssel vagy kérdéssel jött. Frusztráció tört fel bennem, mert alkalmatlannak éreztem magam erre. Hogy válaszolhatnék minden kérdésre, és hogy gondoskodhatnék minden kérésről, mikor mind egyszerre jönnek hozzám? Emlékszem, arra gondoltam: Én egymagam vagyok, és ők meg millió kérdéssel bombáznak, mind egyszerre. Hogy elégíthetném ki minden igényüket? Évekkel később erre az esetre visszagondolva egy lelki párhuzamot láttam meg benne. Észrevettem, hogy Isten mindig hallja minden hozzá küldött imánkat és kérésünket. Őt nem terheli le az emberek millióinak nagysága, akik előadják neki az imakéréseiket, még ha mind egyszerre is imádkoznak hozzá. Az Örökkévaló minden egyes embert hall. Ő mindenki nyelvén ért. És valóban képes minden imára válaszolni, minden kérést teljesíteni és minden ember szükségletét betölteni, mintha csak egy valaki mondaná el neki az imakéréseit. Az Úr irányítja az egész világegyetemet, mégis van ideje emberi teremtményeire, és nagyon személyesen és csodálatosan odafigyel mindannyiunkra. Alkalomadtán megkérdem a közeli barátaimat, akikben megbízom, hogy nem keserítem-e el őket a problémáimmal. Ők minden esetben azt mondják, hogy nem bosszantom őket, és hogy valóban imádkoznak értem. Hálás vagyok földi barátaimért. De még inkább hálás vagyok Atyámért, aki a mennyben él, de Lelke által a földön is jelen van. Mélységesen értékelem, hogy Isten soha nem fárad bele a gondjaim, aggodalmaim és álmaim meghallgatásába. Szeretem, ahogy odafigyel rám, mintha egymagam lennék a világon (ahogy veled is teszi), és nagyra tartom, hogy mindig azon felül válaszolja meg az imáimat, ahogy kérni vagy elképzelni tudom. Az Úr nem minden esetben azokat a válaszokat adja, amiket mi akarunk. De mindig azokat a válaszokat adja, amikre szükségünk van. Ő jó Isten, aki teljes szívből szeret bennünket. Tudja, mi válik javunkra, és soha nem fárad bele szükségleteink betöltésébe.
Alexis A. Goring