Boldog apák napját!

„És leszek nektek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.” (2Korinthus 6,18)

Kiskoromtól kezdve emlékszem, ahogy többször is saját magam készítettem anyák napi üdvözlőlapokat. Felnőve kreatívabb lettem, és gondosan elterveztem és másféleképpen kifejeztem a megbecsülésemet életem anyafi gurái iránt. Az apák napja már inkább gondot okozott. Gyerekkorom nagy részében egy nagymama nevelt, mivel saját egyedülálló anyám távol élt tőlünk, és kenyeret keresett, hogy eltartson minket. Apák napja évről évre különösebb megemlékezés nélkül telt. Ahogy visszaemlékszem, előfordult (és nem csak apák napján), mikor kézzelfogható volt ez a hiányzó tényező az életemben. Láttam a barátokat és a családtagokat, ahogy beszélgetnek az apukájukkal, és a hiány szúrása visszatért belém. Voltak nagybátyáim, akik bizonyos mértékig betöltötték a hiányzó szerepet. Idővel lett egy mostohaapám is, akit elhalmozhattam képeslapokkal és egy apát megillető kreativitással. Keresztény otthonban nevelkedtem, és már akkor is sok szentírási részt ismertem szívből, mielőtt olvasni tudtam volna. Számtalanszor elismételtem az Úr imáját, de a „mi atyánk” továbbra is a mennyben volt nekem. Gyerekként ez ott volt, ahol Ő lakott – talán az őrangyalomnak kellett helyettesítenie a földi apát? De milyen céllal írom le gyerekkorom eme szeletét? Biztosan nem azért, hogy csatlakozzatok hozzám egy szánalmas buliban. Mégis mikor az ünnepek közelegnek, legyünk tudatosabbak azokkal, akikben ezek szomorú emlékeket kavarnak fel, és akiknek magányos időt jelentenek, azokkal, akik esetleg nincsenek ünnepi hangulatban. Kérjük Isten vezetését, hogy őket is bevonjuk, vagy megadjuk nekik a szükséges teret, hogy befelé forduljanak és elcsendesedjenek, míg megküzdenek az érzéseikkel, ahogy az nekik megfelel. Figyeljünk oda másokra, és igyekezzünk tiszteletben tartani az egyéniségüket. Miközben befogadó tevékenységeket kínálunk fel, engedjük meg nekik, hogy anélkül fogadják el vagy utasítsák vissza jószándékú felajánlásunkat, hogy a szívünkre vennénk. Miközben arra törekszünk, hogy jelentős és elfogadó kapcsolatokat alakítsunk ki az életünkben, azért imádkozom, hogy „Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, őrizze meg szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban” (Filippi 4,7).

Doreen Evans-Yorke