myBible logó myBible
Fiókom

2022. május 25., szerda

A titkaim

„Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod.” (Zsoltárok 139,1–3)

A szárító a megszokott ritmus szerint zümmögött, ahogy a törölközők a dob körül bukdácsoltak. Aztán egy hangos dübbenést hallottam, majd csönd lett. A 3 éves szárítóm elromlott. Egy sor telefonhívást követően végül sikerült beszélnem valakivel, aki a szervizhívásokat intézi. Természetesen a hölgy a szárító modell- és szériaszámát akarta tudni. És persze kis betűvel nyomtatták rá, és rém kellemetlen helyre tették ki a gépre. Elnézést kértem, amiért olyan sokáig tart a számok leolvasása. A fi atal hang a kagyló másik végén kedvesen és türelmesen válaszolt: „Ó, nagyon jól csinálja ennyin évesen!” Fel voltam háborodva! Honnan tudja egy szárítógép-szerelő titkárnője az én koromat?! Úgy éreztem, megsértettek, mikor arra emlékeztetett, hogy ebben a high-tech világban már nincsenek titkaink. Természetesen Isten tudja a koromat, a súlyomat és hajam szálatt a fejemen. Ez mind jól van így, mert mindazok miatt, amiket tud, ezek jelentéktelenek. Annak van igazi és örök jelentősége, hogy az Úr a szívemet ismeri! Milyen titkokat próbálok ott elrejteni előle? Mikor Isten elküldte Sámuelt, hogy kenje fel Dávidot Izrael jövendő királyának, a prófétára mély benyomást tett Dávid bátyjainak megjelenése és magassága, de a menny emlékeztette, hogy „az ember azt nézi, ami a szeme előtt van (mint az én koromat a számítógépben), de az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sámuel 16,7). Még mielőtt szüleim két sejtje összekapcsolódott volna, a Mindenható már meghatározta a DNS-emet. Mielőtt „titokban formáltattam” (Zsoltárok 139,16), már ismerte az életutamat. Nem kényszerít bele egyik vagy másik szerepbe, hanem azon alapul az előrelátása, hogy szabad akaratot adott, és mivel ismeri a szívemet, előre látta, milyen döntéseket hozok meg. Figyelembe véve, hogy Isten mindent tud rólam, és tud azokról, amiket nem akarok, hogy mások megtudjanak (beleértve a személyes dolgokat, amiket elmondok neki): bízhatok benne, mert az Úr nem kotyogja ki a titkaimat!

Roxy Hoehn 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.