A meghallgatás életeket ment*

„Hallja a bölcs és öregbítse az ő tanulságát…” (Példabeszédek 1,5)

Legutóbb David Koresh és a dávidista ág 1993-as 51 napos ostromát tanulmányoztam (a texasi Wacóban), és megerősítette a meghallgatás fontosságába vetett hitemet. Az FBI túsztárgyaló csapata aktív meghallgatással, tiszteletadással és szelíd módszerekkel 35 ember, köztük 21 gyerek szabadon bocsátását biztosította. De miután az agresszívabb taktikai egység vette át az irányítást, egy újabb embert se szabadítottak ki a táborból. Ismerjük, hogy a történet fegyverropogással és szükségtelen halállal végződött. Mi is meg tudunk beszélni kisebb kríziseket aktív hallgatással. Ha meghallgatnak és megértenek, az lecsendesíti a lelket. Mikor valaki tényleg odafigyel ránk, azt kezdjük érezni, hogy komplex kínunk kibogozódik, kisimul, helyre kerül és megoldódik. Jakab 1,19 tanácsa szerint legyünk 
„gyorsak a hallásra, késedelmesek a szólásra, késedelmesek a haragra”. Isten azt mondja, először figyeljünk oda, mielőtt beszélünk, de mi meg szoktuk fordítani a sorrendet. A meghallgatás alapja a reflexió, vagyis saját szavainkkal adjuk vissza a másiknak, amit nekünk elmondott. Egyik nap már megszáradt mosatlanokat találtam a konyhai mosogatóban. Bemasíroztam főiskolás korú lányom szobájába, készen arra, hogy megvédjem a jogaimat. 
„Azt mondod, szeretsz, de aztán otthagyod az edényeket a mosogatóban. Ha nem csinálod meg, végül nekem kell, és ettől a cselédednek érzem magam!” 
„Anya, utálom, mikor ilyeneket mondasz!” – teste védekezően összegörnyedt, hangja fájdalmasan megremegett. Hirtelen visszaemlékeztem arra a kislányra, akinek olyan sokszor felszárítottam a könnyeit. Kell, hogy legyen ennek jobb módja is. Majd eszembe jutott a reflektív meghallgatás! Nyugodtan megkérdeztem tőle: 
„Tehát zavar, amikor ilyeneket mondok?” Bólintott. 
„Mi zavar benne?” – folytattam. Azt válaszolta, hogy nem szeretné, ha cselédnek érezném magam – vagy megkérdőjelezném a szeretetét irántam. Elismerte, hogy bár nem mindig mutatja ki, attól még igazán szeret. Csoda történt, mikor visszatükröztem a gondolatait. A kivörösödött arcú lány válla kb. 10 centit esett le, ahogy a nyaka körül érzett fojtogatás ellazult. Végül azt mondtam neki: 
„Sajnálom, kicsikém! Változtatnom kell azon, ahogy a dolgaimat intézem. Mindent megteszek, hogy ne értelmezzem úgy a gondatlanságodat, mint hogy nem szeretsz engem. Mit szólsz hozzá?” 
„Köszönöm, anyu! És igazad van. Gondatlan vagyok. Jobban oda fogok majd erre figyelni.” És így is tett – a dolog tehát működik.

Jennifer Jill Schwirzer

* A reggeli dicséret 2019. október 2-án blogposztként jelent meg itt: jenniferjill.org/listeningsaves- lives. (Megtekintve: 2020. március 16-án.)