Mit szoktunk imádkozni?

„Hasonlatosképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.” (Róma 8,26–27)

Egyik kisunokám kedvenc bibliai története a kis szolgálólányról, egy fi atal izraeli rabszolgalányról szól, aki Naámán kapitánynak és feleségének szolgált. A történetben a kis szolgálólány mindent megtett, amire Naámán asszony kérte: mosogatott, intézkedett, és reggelit készített. De egy valamit soha nem csinált meg: soha nem imádkozott velük a bálványokhoz. 
„A mennyei Istenhez imádkozom, aki lát és hall engem” – mondta nekik. Egyik reggel, mikor a fiaink asztalhoz ültek, Aedent kértem, hogy mondjon áldást. Ő vidáman belement. 
„Ó, Uram – fogott hozzám bevezetés nélkül –, nem fogok bálványok előtt letérdelni. Nem fogok hozzájuk imádkozni. Nagyon szeretlek, Jézus! És a szülinapi ajándékaimat is szeretem. Meg az ételt.” Félig behunyt szemmel sandítottam Aeden összekulcsolt keze fölé hajló négyéves fejére, amivel még alig ürítette ki az előtte levő zabkásás tálkáját. Amint az ámen elhangzott, ikertestvére hosszan vizsgálódva nézett rá, nyilván ő is úgy megdöbbent ettől a furcsa reggeli imától, mint én. 
„Hű, Aeden – szólalt meg Trystan –, nem gondoltam volna, hogy ezt mondod majd.” A reggelizőasztalos pillanatig nem hittem, hogy Aeden odafigyelt arra, mikor a kis szolgálólány történetét olvastam a fiúknak, mivel az olvasásnál úgy tűnt, elsősorban az köti le, hogy zöld gumiszalagot ragasszon bátyja fülébe. Ahogy jobban belegondoltam, igazából Aeden imája nem is különbözik sokban az enyémektől. Mivel nem beszélem a mennyei nyelvet, gyakran nehezen találok szavakat, hogy megfelelően fejezzem ki szívem vágyait. Ez térdre kényszerít, és így könyörgök: 
„Ó, Uram, köszönöm neked Szentlelked ajándékát, aki lefordítja a »zabkásás« imáim nyögéseit mennyei nyelvre, értelmet ad annak, amire nincsenek szavaim kifejezni, hogy gyönyörű Megváltónk jöjjön le, és jöjjön velem, mikor »vizeken kelek át«, nehogy elborítsanak engem.”

Jeannette Busby Johnson