myBible logó myBible
Fiókom

2022. május 12., csütörtök

Többletsúly!

„… félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt…” (Zsidók 12,1)

Bátyám temetése után egy nemzetközi járattal hazatérőben a belföldi légitársaság pultja felé közeledtem a jegyemet és a poggyászomat bemutatni, hogy felkészüljek hazafelé utazásom utolsó szakaszára. Előre örültem a 2 órás repülésnek, miután az elmúlt több mint 6 órában úton voltam. A jegyvizsgáló ellenőrizte a személyazonosságomat és a repülési adataimat, visszaadta az útlevelemet, és épp fel akarta címkézni a csomagomat, mikor legnagyobb megdöbbenésemre nyugodtan kijelentette: „Houston, baj van!” Semmi gond nem volt a táska súlyával az előző repülőn – gondoltam, így eléggé meglepődtem. 
„A bőröndje nehezebb a kelleténél” – mondta a jegyellenőr. Gyors pillantást vetettem a mérlegre, és meggyőződtem róla, hogy ez így van, kb. 4,5 kg-mal. Gyorsan kellett döntenem: vagy kifizetem a plusz légitársasági díjat, vagy kiveszek valamit a táskából. Kissé szégyenkezve félrehúzódtam a pulttól, és imádkozva kinyitottam a bőröndöt, hogy Isten mutassa meg, mit vegyek ki belőle, és tegyek át a kézitáskámba. A tekintetem azonnal ráesett egy kis táskára, amibe a mosnivalókat pakoltam. Gyorsan kivettem, beletettem a kézitáskába, becipzároztam a bőröndöt, és újra feltettem a mérlegre. Meglepő módon a mérleg pontosan 22,5 kg-ot mutatott, amennyit kellett. A szívem ujjongásban tört ki: Köszönöm, Jézusom! Észrevettem egy hölgyet a sorban a következő pultnál, aki szorult helyzetemet figyelte. 
„Pont annyi!” – kiáltott fel. „Hála Istennek!” – válaszoltam. A bőröndömet felcímkézték, feltették a szállítószalagra, és felküldték a repülőre. Én meg elindultam a kijelölt kapuhoz, hogy felszálljak a gépemre. Ahogy megindultam a kapu felé, lelki utazásomra gondoltam. Elgondolkodtam azon, hogy bűnös lehetek abban, én is extra „súlyt” cipelek a lelki életemben. Talán újra kell értékelni és „ki kell pakolni” a gondjaimat, haragjaimat, meg nem bocsátásaimat, sajnálkozásaimat és fájdalmaimat. Végül is a Biblia azt tanácsolja: „vesd az Úrra terhedet, és Ő gondot visel rád” (Zsoltárok 55,23). Mindannyiunknak könnyedén kell repülnünk, csomagjainkat átadva az Úrnak. Akkor már többletsúly nélkül leszünk összeköttetésben a mennyel!

Claudine Houston 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.