A leggyakoribb bűn

„A kevély szemű közember megaláztatik, és a főemberek magassága [porba] hajtatik, és csak az Úr magasztaltatik fel ama napon.” (Ézsaiás 2,11) 
„Kevélység jő: gyalázat jő; az alázatosoknál pedig bölcsesség van.” (Példabeszédek 11,2) 
„Csak háborúság lesz a kevélységből: azoknál pedig, akik a tanácsot beveszik, bölcsesség van.” (Példabeszédek 13,10)

Mi a legszörnyűbb bűn? Gondolkoztatok már rajta? Nem igazán tudok mit válaszolni a kérdésre, de szerintem gyakran elborzadunk azoktól a bűnöktől, amiket látunk. És akkor mi a helyzet azokkal, amik nem láthatók? Azt mondanám, hogy talán ha a büszkeség nem is a legrosszabb bűn, de határozottan a leggyakoribb bűnök egyike. A társadalom – még az egyház is – sokak életében megtapasztalta a büszkeség és az arrogancia szennyezését. Meglehet, hogy már voltak ilyen gondolataitok: Mi jobbak vagyunk másoknál, mert nem csináljuk ezt vagy azt. Vagy: Mi nem követünk el bűnt, nem úgy, mint ők. Ők rosszak, mi jók vagyunk. A Biblia sokat beszél a büszkeségről és azokról, akik büszkék. Az egyik ilyen Ige Ézsaiás 2,11-ben van. Érdekesnek találom, mikor Jézus eljöveteléről beszél, hogy… 
„Megalázza a kevély tekintetű embert, a halandók nagyságát porba hajtja.” Ézsaiás háromszor említi a fejezetben (a 11–12. és 17. versben), hogy mikor a fennhéjázó és felfuvalkodott emberiséget megalázzák, 
„csak az Úr magasztaltatik föl azon a napon” (11. vers, hozzáadott kiemeléssel). Hogyan alkalmazzuk ezeket a büszkeségről szóló verseket (különösen Ézsaiás 2,11-et) az életünkre ma? Ahogy bizonyos büszke magatartás megfigyelhető volt Ézsaiás idejében, úgy ma is észre lehet venni a tetteinken ezt a gyakori bűnt – még ha az emberek nem is olvasnak a gondolatainkban – azzal, ahogy a befolyási körünkben lévőkhöz kapcsolódunk. Kérjük az Urat, segítsen alázatos lelkületet kialakítani, másokat magunkkal egyenrangúnak és nem 
„kisebbnek” tekinteni. Akkor lesz csak Isten felmagasztalva az életünkben.

Cecilia Nanni