2022. május 7., szombat
Törődik velünk
„Mert az Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lukács 1,37)
Smokey kevesebb mint 2 kilót nyom. De mikor apró, piros kutyadzsekijét viseli, lehet, hogy pár grammal több a súlya. Egyik barátom, Laurie és Smokey túrázni mentek Washington állam egyik távoli ösvényére. December volt, nagyon hideg, és hullott a hó. Egy kutyás csapat haladt el a trió mellett; Smokey ugatva utánuk iramodott. Semennyi kiabálás nem csalogatta vissza, így Laurie és a barátja is elkezdett lejjebb ereszkedni. Nyoma sem volt kiskutyának arrafelé. Megálltak egy háznál az ösvény kezdetéhez közel, és megkérték az ajtóban álló férfi t, fi gyelje már ő is, nem bukkan-e föl a kisfi ckó. Bár gyakran lát medvét, pumát és prérifarkast saját hátsó udvarán…
„Nézni fogom – ígérte. – Sőt, a haverom, Brian is keresni fogja Smokeyt. Úgy ismeri az ösvényt, mint a tenyerét.” Laurie és barátja visszament az útra, és felfelé vette az irányt imádkozva és a kutya után kiabálva. Este 10-kor visszatértek, átfagyva és elcsüggedve, már saját biztonságukat féltették a sötét, csúszós terepen. Laurie riasztotta a férjét, aki épp elutazott, és a facebookos barátait Smokey helyzetéről. Az imák elindultak. Ezt pedig egy álmatlan éjszaka követte. Másnap korán Laurie visszament a hegyre. Fáradt volt, félt, fázott és őszintén, valahogy abban is kételkedett, hogy Isten tényleg törődik vele személy szerint, még kevésbé egy kis kutyával. Mégis tovább haladt imádkozva. Egy ponton, mikor már nem hitte, hogy ennél feljebb tudna mászni (és már akkor is feljebb ért annál, ahol volt, mikor a kutyus eltűnt – lefelé menet, ne felejtsük el), arra a következtetésre jutott, hogy Smokey végleg eltűnt. 36 órája látták utoljára, és Laurie nem hitt abban, hogy még életben lehet. Visszament az ösvény egy enyhén kiszélesedő részére, és megállt pihenni és gondolkodni. Ekkor hallotta meg a hangot a feje fölül, és meglátott – először csekély érdeklődéssel, nyomorult könnyein át – egy férfit a kanyarban. Egy apró, piros csomagot hozott a kezében. Nem lehet igaz! Mégis ő volt az. Brian megszólította: „Ez az öné? – és Laurie felé tolta a kis batyut. – Egy lyukban találtam rá, amit az ösvény közelében ásott 1067 m magasan. Épp aludt.” Csak próbáljátok meg azt felhozni Laurie-nak vagy Butchnak, a férjének, hogy Isten nemtörődöm. Ők is és én is hiszem, hogy törődik velünk. És te mit hiszel?
Carolyn K. Karlstrom