Április 29. - Isten vezetése

„Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr.” – Jer 29:11

Nincs több iskola! Most már nagy lány vagy, és a lányoknak nem kell tanulniuk” – mondta egyik nap édesapám.

Az volt életem legszomorúbb napja, de Istennek terve volt velem. Egy reggel egy keresztény szomszéd tért be a mészárszékünkbe húsért, és meglátta, hogy én darálom a húst. Miközben egy nagyobb darabot próbáltam begyömöszölni a hatalmas kézi darálóba (elektromos darálók abban az időben még nem álltak rendelkezésünkre), a bal kezem gyűrűsujja beszorult a kések közé. Eleredt a vér, a szomszéd pedig ijedten sietett a segítségemre.

„Miért nincs ez a kislány iskolában?” – kérdezte édesapámtól nyilvánvaló felháborodással. – „Ott lenne a helye.”

„Nincs pénzem őt iskoláztatni” – válaszolt édesapám.

Másnap a szomszéd eljött és elvitt a gyülekezetéhez tartozó keresztény iskolába.

Nem is volt nagyon messze. „Beszélgessünk az igazgatóval” – javasolta.

Az igazgató pontosan olyan kedves és gondoskodó volt, mint ahogy gondoltuk. Rögtön rátértünk a tandíj kérdésének megbeszélésére. „Hajlandó lennél a tanulmányaidért cserébe kitakarítani a fürdőszobákat minden tanítási nap után, és hetente egyszer a gyülekezeti termet?” – kérdezte.

Természetesen elvállaltam. Abban az iskolában ismertem meg Jézust és az Ő szeretetét a gyülekezeti tagok kedvessége és gondoskodása által.

Néhány év múlva két amerikai misszionárius nővér látogatta meg iskolánkat, akik eredetileg egy bagdadi keresztény kórházban dolgoztak. Olyan hozzáértő diákokat kerestek, akiket érdekelt a továbbtanulás kérdése, pontosabban a nővérképző iskola. Meglepő módon engem is kiválasztottak. Így kezdődött el utazásom Jézus nyomában. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen áldásban lesz részem, hogy életem 180 fokos fordulatot vesz majd, és a mészárszékből nővérképző iskolába kerülök. Ha nem lett volna keresztény szomszédunk, most nem oszthatnám meg veletek ezt a tapasztalatot.

Isten szeret engem. Téged is szeret. Csak bízz Benne, és Ő rávezet a helyes ösvényre.

Hetvenhárom éves vagyok, és még mindig naponta tapasztalom szerető vezetését. Bízom ígéretében: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” (Zsid 13:5)

Elizabeth Atamian