Április 28. - A rózsa története

„Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli.” – Ésa 53:11

A századok során valószínűleg nem volt még egy olyan virág, mely annyira ihlette volna a költőket, zenészeket és a romantikus természetű embereket, mint a rózsa. Ez a virág lett a tiszta szeretet, a tartós odaadás egyetemes jelképe.

Sokan kezdték termeszteni ezt a csodás virágot, lenyűgözve annak kedvességétől, színeinek változatosságától, bódító illatától. Néhány évvel ezelőtt elhatároztam, hogy beültetem a szaloniki gyülekezet udvarát nem egy, hanem száz rózsabokorral. Mivel nem volt pénzünk a virágok beszerzésére, én neveltem a hajtásokat, saját dugványozással. Elsősorban természetesen megfelelő alapnövényekre volt szükségem. Felkerestem a parkokat, minden kertbe benéztem, hogy megtaláljam a legcsodálatosabb, legszebb színváltozatokat. Nemsokára több tucat apró, levél nélküli kis ágacska várta egy-egy befőttes üveg alatt, termékeny földbe ültetve, hogy megmutathassa pompáját.

A nap ereje egyre gyengült, a levegő egyre hűlt, ahogy beléptünk a hosszú, sötét télbe. Vajon az én apró rózsababáim túlélik-e? Amikor eljött a tavasz, a növénykék az élet semmi jelét nem mutatták. Egy nap azonban, mintegy varázsütésre, elkezdtek apró levélkéket hajtani. A rózsáim életben voltak. Sok-sok hét elteltével, amikor már sok levelet hajtottak és gyökeret eresztettek, kiültettem őket a virágágyásokba. Még hónapok teltek el, ameddig elérték fejlődésük végső szakaszát, új rügyeket bontottak és valódi rózsabokrokká fejlődtek, az egész világ előtt megmutatva káprázatos szépségüket.

Abban az évben, ameddig az apró rózsabokrokat felügyeltem, új rálátást nyertem arra a folyamatos, türelmes és szerető gondoskodásra, mellyel Jézus naponta körülvesz bennünket, gyermekeit. A rút, kilátástalan, bűnös kezdettől elvezet arra a pontra, amikor már láthatja tükröződni bennünk dicsőséges jellemének szépségét. Amikor először Hozzá fordultunk, kétségbeesett szükségünkön, kínzó tehetetlenségünkön kívül semmit nem nyújthattunk. Mégis, egy napon, kegyelme által szíve megtelik örömmel, hogy képviselhet minket mennyei Atyja előtt, mint akik az Ő megváltó szeretete által visszatükrözzük jellemének szépségét, az Ő dicsőségére, egy örökkévalóságon át.

Revel Papaioannou