Ramon

„A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik,a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.”(1Korinthus 13,4)

Mrs. Cameron, az igazgatónő elállta az utamat: „Miss Watkins, tudni szeretném,mit tett Ramonnal.”A kormány által támogatott iskola-előkészítő program új volt a környékünkön.Főiskolai hallgatóként kétségbeesetten szükségem volt nyári munkára, így jelentkeztem,és felvettek az etnikumomból egyedüliként engem a programba.A 60-as évek elején a déli államokban mélyre nyúltak a faji előítéletek. Imádkoztam,hogy Isten szeretetével fordulhassak mindenki felé, aki csak ott van.„Mrs. Cameron – mondtam csöndesen –, sejtelmem sincs, mire gondolhatRamonnal kapcsolatban.”Mosolygott: „Igazán jól csinálja, kislány – fogott hozzá –, de mi a titka Ramonnal?Ő olyan, mint egy magasfeszültségű vezeték. Az ön termét jelöltük ki neki,mert a többiek már túl jól ismerik őt. Mi a titka?”El akartam mondani neki, mennyit imádkoztam! Ehelyett azzal ugrattam, hogytalán a bőrszínem az oka – vagy annak a hiánya… és erre mindketten nevetésbentörtünk ki.A játszótéren sokszor éreztem meg egy kis izzadt kezet, ami az enyémbe csúszott.Lenézve Ramont látom, ahogy feltekint rám, és az arca csupa vigyor. Meglóbáljuka karunkat, és vidáman felkacagunk.Elérkezett az iskola utolsó hete. Ramon a pihenőszőnyegen fészkelődött. Odamentemhozzá.„Tanító néni – szólalt meg csöndesen –, te miért szeretsz engem?”„Ramon, te aranyos kisfiú vagy. Nem nehéz szeretni téged.”„Bárcsak anyukám és apukám is úgy szeretne, mint te – mondta halkan. – Deők veszekednek, verekednek, és néha még meg is ütnek.” Az ő szeme, de az enyémis megtelt könnyel.A kis fülébe súgtam: „Ramon, van Isten a mennyben, aki nagyon szeret téged.Kérjük meg, hogy segítsen, hogy boldog otthonod legyen.” Ramon láthatóan megnyugodott.

Remélem, általam meglátta, hogy az Úr szeretete „türelmes, jóságos”.A mások és köztünk levő különbségek ellenére mennyei jóság jellemezzen mindent,ahogy másokhoz, ahogy mindenkihez viszonyulunk.

Marybeth Gessele